nlc.hu
Sztárok
Megszüntették az eljárást a Zimány Lindát fenyegető férfi ellen

„Ijesztőnek tartom”: Elengedték a Zimány Lindát hullazsákkal fenyegető férfit, a nyomozást is lezárták

Az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet szakvéleménye szerint Zimány Linda zaklatója kóros elmeállapotban volt a fenyegetés idején.

Az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet (IMEI) kiengedte azt a 43 éves férfit, aki csontjai eltörésével és hullazsákba tétellel fenyegette Zimány Linda műsorvezetőt. Az IMEI szerint a férfi a bűncselekmény elkövetésének idején olyan fokú kóros elmeállapotban szenvedett, ami kizárta, hogy felismerje cselekménye súlyát és annak következményeit.

A vele szemben indított nyomozást lezárták

tudta meg a 24.hu.

A Fővárosi Főügyészség szóvivője a lap kérdésére elmondta, hogy a férfi jelenleg nem áll kényszerintézkedés alatt, mivel annak törvényi feltételei már nem állapíthatók meg, ügyét a rendőrség „elkülönítette”. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kommunikációs osztálya közölte, hogy büntethetőséget kizáró okot állapítottak meg az elkövetőnél, ezért a büntetőeljárásról szóló törvény alapján megszüntették a nyomozást.

„Ijesztőnek tartom”: Elengedték a Zimány Lindát hullazsákkal fenyegető férfit, a nyomozást is lezárták

Zimány Linda megdöbbenésének adott hangot:

Sajnálatosnak tartom, hogy kiengedték, mert ő volt az, aki olyanokat írt nekem, hogy videóra veszi, ahogy eltöri a csontjaimat, hogy mindenki lássa, miként sikítok, amikor hullazsákba tesz. Ijesztőnek tartom, hogy kiengedték, és köztünk lehet. Bízom abban, hogy az új törvénytervezet szerint szigorúbb elbírálás alá kerülnek ezek az életveszélyes zaklatások. Abban bízom, hogy a szakértők jól döntöttek, és a jövőben nem lesz veszélyes rám

– mondta a lap tudósítójának. Ha valaki büntethetőséget kizáróan kóros elmeállapotú, akkor meg kell vele szemben szüntetni a büntetőeljárást. Kényszergyógykezelésre pedig akkor maradhatna az elkövető az IMEI-ben, ha a bűnismétlés veszélye mellett a cselekménye olyan súlyos lenne, hogy büntetés esetén egy évnél súlyosabb büntetés várna rá.

„Ijesztőnek tartom”: Elengedték a Zimány Lindát hullazsákkal fenyegető férfit, a nyomozást is lezárták Cikkünk elkészítése közben a Google Trends adatait is felhasználtuk.

Kép: FotóCentrál

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top