nlc.hu
Sztárok
A Konyhafőnök: szájkaratézott a séfjével, repült is a műsorból

Szájkaratézott a séfjével A Konyhafőnök egyik versenyzője, repült is a műsorból

Visszabeszélt, feleselt Kornél séffel Józsi, a köténye bánta.

A Konyhafőnökben, a Középdöntő első napján a sárgáknak és a zöldeknek egyaránt street-food szendvicseket kellett készíteni. Mindkét csapat óriási káosz közepette dolgozott a konyhában, pedig a séfjeik, Kaszás Kornél és Tóth Szilárd is beállt a pultba segíteni nekik. A zöldeken a pita és a tortilla is kifogott, a sárgáknak a pedig az úgynevezett “zsírosdeszka” fogással gyűlt meg a bajuk.

A fogásokat hírességek kóstolnák meg, majd döntöttek arról, hogy melyik csapat teljesített jobban. Végül egy szavazattal ugyan, de a sárgák bizonyultak jobbnak.

A második feladat sütés volt. A sárgák – a győzelmük miatt – saját maguk dönthették el, mit sütnek, ellentétben a zöldekkel, akiknek az ellenfél csapat osztotta ki, mit kell elkészíteni. 

Ez is érdekelhet Megnézem

A nap végén a zsűri döntése alapján Koroknai Józsi lett a Középdöntő első távozója, aki a káosz közepette folyamatosan visszabeszélt a saját séfjének, Kaszás Kornélnak a büfékocsis feladat alatt. Mindkét séf beállt ugyanis a csapata pultjához, hogy felpörgesse a munkát, és amikor Kornél séf egyet s mást mutatni akart a konyhafőnök helyettesnek kinevezett Józsinak, hogyan kellene például felvágnia a hagymát, sértette a hiúságát, és amellett kardoskodott, hogy ő bizony már előtte is úgy csinálta. Már a csapattársai szóltak rá Józsira, hogy vegyen vissza az arcából, és ne beszéljen így egy séffel.

“Az, hogy egy Michelin-csillagos séf segít, sőt végzi is a feladatokat, a Józsi pedig visszapofázott, szekunder szégyenérzetem lett rögtön. Mindamellett, hogy egy kinevezett konyhafőnök helyettes volt a Józsi, azért mégsem szólhat vissza szerintem egy séfnek” – mondta el utólag a történtekről a kamera előtt a csapattársa, Pisti.

Kiemelt fotó: Sajtóklub

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top