nlc.hu
Sztárok
Házasság első látásra: már közös tetkóra készül az egyik házaspár

Két hét után már közös tetkóra készül a Házasság első látásra egyik házaspárja

Az biztos, hogy nem egymás portréját fogják magukra varratni.

A Házasság első látásra legutóbbi adásában Reni felvetette a férjének, Bruminak, hogy csináltathatnának közös tetkót. “Ha már a bizalom hetéről beszélünk, te is tudod, hogy van rajtam egy tetoválás, és hálás vagyok, hogy még nem tetted szóvá. Egyébként ezt tervezem eltüntetni” – vezette fel mondandóját.

“Természetesen feltűnt már számomra, hogy Reni kezén van egy tetoválás, ami egy nevet tartalmaz, és örülök neki, hogy magától kezd el erről beszélni” – vallotta be a kamera előtt Brumi.

Reni elárulta, elsősorban önmaga miatt szeretné eltüntetni a múltjára emlékeztető tetoválását, azaz az exe nevét, és nagyon örülne, ha a férje elkísérné őt a tetoválószalonba, amikor ez megtörténik. “Akár lehetne a múltamnak egy nagyon szép lezárása, és egy új fejezet kezdete, ha mondjuk csináltatnánk egy közös tetoválást. Persze nem a portrédról van szó a hátamra. majd összedugjuk a fejünket” – vázolta fel.

“Ez így jó ötlet! Ez tetszik”. Én amúgy is imádom a tetoválásokat, te is szereted a tetoválást, ebből talán rossz nem sülhet ki” – helyeselte a 37 éves, fegyveres őrként dolgozó Brumi.

Reni elárulta a kamera előtt, nem gondolta volna, hogy a férje ilyen hamar bele fog menni: “Ebből azt látom, hogy ő is jól éli meg ezeket az emlékeket, amiket együtt megéltünk. És akárhogy is alakuljon ez kettőnk között, szeretnék visszaemlékezni erre az együtt töltött időszakra”.

Kiemelt fotó: Sajtószoba

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top