Hell Boxing Kings vasárnapi adásában Brasch Bence is megmérettette magát, a görög modellel, George Manikasszal csapott össze. Az első körben Manikas benyelt néhány hatalmas pofont, vérző orral tántorgott a ringben.
A második menetben Brasch még inkább fölé kerekedett, néhány ütéssorozatot követően Manikas már tényleg nem nagyon tudta, mi zajlik a ringben, így a bíró beszüntette a mérkőzést technikai KO-val – írja a 24.hu.
Ezzel Brasch is bejutott a szuperdöntőbe.
December elején derült ki az is, hogy Brasch Bence apuka lesz. Egy hónapja mondta ki a boldogító igent Brasch Bence és színésznő szerelme, Gál Réka Ágota, jövő év márciusában pedig már megszületik az első közös gyermekük. A fiatal házaspár a hot! magazinnak árulta el a gólyahírt.
“Kisfiunk lesz! Most vagyok 24 hetes várandós. Nagyon jól érzem magam. (…) Az első trimeszter nem volt könnyű, (…) iszonyatosan fáradt voltam, egy hónapig úgy éreztem magam, mintha egyfolytában másnapos lennék. Az augusztusi nagy meleget pedig egyáltalán nem bírtam! Nagyjából végigaludtam azt az időszakot. A második trimeszter viszont már sokkal kellemesebb. Most úgy érzem, tele vagyok energiával” – mesélte a kismama.
A vasárnapi elődöntők alkalmával Berki Mazsi is ringbe szállt, akinek ellenfelét ugyancsak leléptették, így Berki Mazsi is ott lesz a szuperdöntőben.