nlc.hu
Sztárok
Eltemették Keleti Ágnest: fotókon a szertartás

Így vettek végső búcsút Keleti Ágnestől – galéria

Megtelt a ravatalozó Keleti Ágnes temetésén, akit csütörtökön, születése napján kísértek utolsó útjára Budapesten.

Január 9-én vettek végső búcsút Keleti Ágnestől a Kozma utcai izraelita temetőben. A Blikk beszámolója szerint számos közéleti személyiség, politikus, sportoló, sportvezető jelent meg, hogy elbúcsúzzon a tornasport klasszisától a délben kezdődő szertartáson.

Keleti Ágnes egy dokumentumfilm forgatásán

Fotó: István Derencsényi/Getty Images

Orbán Viktor az eseményen nem volt jelen, koszorút küldött maga helyett.

A 103 évesen, a legidősebb élő olimpikonként elhunyt Keleti Ágnest a kormány nevében Szalay-Bobrovniczky Kristóf búcsúztatta. A honvédelmi miniszter beszédében beszédében elmondta, hogy

Keleti Ágnes nemcsak sportoló volt, hanem olyan ember, aki a legnehezebb körülmények között is megmutatta, hogy a küzdelmet soha nem szabad feladni. Világméretű tragédiákból tudott felemelkedni a legnagyobbak közé. 

Nógrádi Gergely főkántor Keleti Ágnes temetésén a budapesti Kozma utcai izraelita temetőben 2025. január 9-én.
Megnézem
Összes kép (7)

Gyulay Zsolt, a MOB elnöke Keleti Ágnes példamutatását méltatta, azt mondta, Keleti nem csak beszélt róla, valódi példát mutatott olimpikonok ezrei, millió előtt.

A Magyar Olimpiai Bizottság nevében köszönjük Ági néni. Isten vele, nyugodj békében

– fogalmazott a MOB-elnök.Keleti Ágnes fia, Bíró Rafael elmondta, édesanyja biztosan fentről néz le most és azt mondja, ezek mind bolondok.

Remélem hogy a mennyországban a hős angyalokat ugyanúgy megnevetteted, ahogy minket is mindig megnevettettél 

– közölte Bíró Rafael. A búcsúztató beszédeket követően Keleti Ágnes koporsóját elvitték a sírjához, ahol Verő Tamás rabbi mondott Kádist, mielőtt végső nyugalomra helyezték az ötszörös olimpiai bajnokot.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top