nlc.hu
Sztárok
Tizedszer is megműtötték Gianni Annonit

Tizedszer is megműtötték Gianni Annonit

Gianni Annoni közösségi oldalán mesélte el követőinek, milyen műtéten esett át.

Gianni Annoni a minap egy kórházi ágyból jelentkezett be a korlátozott ideig elérhető Instagram-történetében, mint kiderült, térdműtétje volt.

Csontmeszesedésben szenvedek, így sajnos egy folyamatos takarításra van szükség a térdemben. Ezért műtöttek tegnap reggel is, de szerencsére jól vagyok. Igaz, amikor a műtét után be voltam kábulva, még sokkal jobb volt, mintha megittam volna két üveg bort

– mondta a Borsnak Debreczeni Zita férje.

(Fotó: Nosalty Ételfotó/fotocentral)

“Ez úgymond csak egy rutinműtét volt, mikor gyerekként, 14 évesen először műtöttek, akkor még nagyon komoly előkészületek kellettek. Most viszont ez már olyan körülbelül, mint egy fogkő-eltávolítás. Persze a jó orvoson is múlik. A bal térdemen ez már a 7. műtét volt, a jobbat 3-szor csinálták, szóval elértem a 10-et. Nagyon büszke is vagyok magamra. Bent sem kellett maradnom. Reggel megműtöttek, természetesen altatásban és délután már mehettem is haza pihenni” – árulta el Gianni, akire most egy mankós időszak vár, de reméli, hogy nem kell majd sokáig használnia az eszközt.

Gianni és Zita tavaly ünnepelték tizedik évfordulójukat, és mint mondják, a legjobb csapatot alkotják mostanra. „Hozzám sok türelem kell, amit tőle meg is kapok, és amit innen is szeretnék neki megköszönni” – mondta az étteremtulajdonos.

Otthon a pár abban hisz, hogy megosztják egymás között a feladatokat, de emellett lényegében a gyerekek adják számukra az iramot. „Nem kérdés, a gyerekek diktálják a tempót, ébreszteni is ők ébresztenek minket. Emlékszem, gyerekként hogy gyűlöltem, amikor az édesapám azzal rontott be reggel a szobába, hogy ‘kelés!’. Most a gyerekeim is ezt csinálják, viszont két óriási különbséggel. Ők azt visítják – egymás után legalább háromszor -, hogy ‘Jó reggelt, apa’, és ez az egyik legjobb érzés a világon…” – árulja el mindennapjaikról Gianni, aki ma már el sem tudja képzelni, hogy úgy, ahogyan a gyerekek előtt tette, zárásig maradjon bent rendszeresen munkahelyén.

 

0 seconds of 0 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
00:00
00:00
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top