nlc.hu
Sztárok

Kiderült: Andy Vajna alázta meg Demi Moore-t

A hétvégi Golden Globe-gála egyik legelgondolkodtatóbb pillanatát Demi Moore köszönőbeszéde hozta, aki arra hívta fel a figyelmet, milyen veszélyekkel bír, ha az ember alulértékeli magát. Ebben sokat „köszönhetett” hazánk fiának, Andy Vajnának is.

Amikor Demi Moore amerikai idő szerint múlt vasárnap Golden Globe-díjat kapott A szer című testhorrorban nyújtott lehengerlő alakításáért, a bejelentés láthatóan őt magát is meglepte. Persze nem annyira, hogy ne készült volna beszéddel, méghozzá egy igencsak hatásossal – ahogy erről a riportunkban mi is beszámoltunk.

Demi Moore

Demi Moore a Golden Globe-gálán (fotó: Earl Gibson III/GG2025/Penske Media via Getty Images)

A színésznő azzal kezdte, hogy már több mint 40 éve van a szakmában, de ez az első valamire való díj, amivel a munkáját elismerték. Mások véleménye alapján ítélte meg a saját értékét, és máig él benne az a pillanat, amikor egy producer popcorn-színésznőnek nevezte őt, utalva arra, hogy kasszasikerekben ugyan szerepelhet, de komoly szakmai munkát és díjakat aligha remélhet a karrierje során.

És én meghallgattam és elhittem neki

– mondta Moore. Azonban a Golden Globe-díja megmutatta, hogy ez nem feltétlenül így van.

Amikor azt gondoljuk, hogy nem vagyunk elég okosak, elég vékonyak, elég sikeresek, vagy alapvetően csak nem vagyunk elég jók, jobb ha tudod: soha nem leszel elég. De megértheted a saját értékedet, ha egyszerűen leteszed a mérőrudat!

Az Indiewire cikkéből derült fény arra, hogy a Golden Globe-gálán említett, a degradáló megjegyzésével mély sebeket ejtő producer hazánk fia, Andy Vajna volt, akivel tényleg nagyjából 30 éve, A skarlát betű című, 1995-ben napvilágot látott mozin dolgoztak együtt, ami annak idején megbukott a mozipénztáraknál.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top