nlc.hu
Sztárok
Fodor Imre, a Csináljuk a fesztviált! műsorvezetője: „A fiam egyéves volt, amikor a feleségem elhagyott”

A Csináljuk a fesztivált! műsorvezetőjének kisfia egyéves volt, amikor felesége elhagyta

Fodor Imre számára a kisfiánál senki sem lehet fontosabb!

Fodor Imre számára senki és semmi nem lehet fontosabb a kisfiánál. „Apám már gyerekkoromban azzal ugratott, hogy biztosan egy nyúl lesz a feleségem, mert én annyi gyereket szeretnék. Valóban mindig úgy gondoltam, hogy az apaság nekem való feladata. Aztán 9 évvel ezelőtt megszületett a fiam, és ő teljesen magával ragadta az életemet. Vince egyéves volt, amikor a feleségem elhagyott. Onnantól kezdve a láthatásokon kettesben voltam az egyéves fiammal, és már egész kicsi babaként ugyanúgy vittem magammal többnapos programokra is. Sőt még a kutyasétáltatáskor sem hagyhattam egyedül otthon. Emlékszem, mindig felöltöztettem, magamra kötöttem, és úgy mentünk a hidegben, az esőben is sétálni. Azt kell mondanom, hogy az élet nagyon szeret engem, mert nagyon klassz fiam van. Csodálatos a kapcsoltunk, és azt hiszem, hogy ebben az is szerepet játszik, hogy én mindig ott vagyok, ha közös időnk van. Soha nem kések, nem hívok bébiszittert. Minden együtt töltött időt szeretek maximálisan kihasználni. Olyankor nem vállalok munkát, hiába hívnak, nem megyek bulizni, hanem még este is ülök az ágy végén, és őrzöm az álmát. Előfordult, hogy egy randiról is lemondtam, hiába volt ott valahol olyan hölgy, akivel a barátaim össze akartak ismertetni” – mondta a műsorvezető a Story magazinnak.

(Fotó: Birton Szabolcs/fotocentral)

A Csináljuk a fesztivált! zsűrijéhez nemrég csatlakozott Bereczki Zoli is.

De akkor ki lesz a negyedik tag? “Mindenképpen egy Gyuri bácsinál fiatalabb férfit szerettek volna a zsűribe ültetni, olyasvalakit, akinek a többi taggal jó lehet a kémiája, és persze, a humora és a beszélőkéje is rendben van, ráadásul a magyar zenei életben is jártas. Így esett a választás Bereczki Zoltánra” – mondta korábban egy névtelen informátor.

0 seconds of 0 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
00:00
00:00
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top