nlc.hu
Sztárok

Újabb műsorban szerepel együtt a Dancing álompárja, Hegyes Berci és Mihályfi Luca

Újra párként versenyeznek a szerelmesek.

A TV2-n hamarosan induló zenés show-műsor, A Nagy Duett egyik kettőse a való életben is egy párt alkotó Mihályfi Luca és Hegyes Berci lesz – értesült a Blikk

 

A fiatalok a Dancing with the Stars legutóbbi évadában találtak egymásra. A profi táncos és az énekesnő azóta is nagyon boldogok. A kapcsolatuk most újabb próbatétel elé kerül: úgy tudni, ők az egyik páros, akik szerepelnek majd a tavasszal induló A Nagy Duettben. 

A bulvárlap információi szerint már a Dancing alatt felvetődött az ötlet, hogy ők is szerepelhetnének a show-ban, és már akkor mondták, hogy szívesen kipróbálnák magukat. „Már elkezdték a gyakorlást, és elég jól haladnak. Előnyükre válhat, hogy a Dancing miatt már van tapasztalatuk a közös munkában, (…) de élvezik, hogy felcserélődtek a szerepek” – árulta el egy bennfentes.

Fotókon a szerelmesek:

30 fotó

A Nagy Duett legutóbb 2018-ban volt látható a képernyőn. Az eddigi évadokban mindössze egy szerelmespár szerepelt, Varga Viktor és Cinthya Dictator, akik akkor még kapcsolatban éltek – jegyzi meg a bulvárlap.

Mihály Luca legújabb klipjében Hegyes Berci is szerepel:

Mihályfi Luca és Hegyes Beri amúgy nem a Dancing with the Stars-ban találkoztak először, hanem már korábban egy buliban, ahol a prodi táncos már akkor udvarolt a fiatal énekesnőnek. „Egy bulin futottunk össze, és Berci mondta is viccesen, hogy ‘gyere hozzánk táncolni a műsorba’. Akkor ott ez ennyiben is maradt, aztán amikor biztossá vált a részvételem, és a szerkesztők arról kérdeztek, kivel táncolnék szívesen, őt mondtam. Valahogy éreztem, hogy jó páros lennénk. Nem lehetünk elég hálásak a műsor készítőinek, belegondolni is rossz, mi lett volna, ha nem ismerhetjük meg egymást” – mesélte még Mihályfi Balázs lánya korábban a Story magazinnak. Vagyis ha nincs ez a véletlen találkozás, talán nem alkotnak a műsorban egy párt. A páros aztán a próbák alatt összemelegedett, de az első csók végül egy stábbuliban csattant el.

Kiemelt fotó: Sajtószoba

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top