nlc.hu
Sztárok
Kembe Sorel beszólt Kulcsár Edinának

Kembe Sorel nem hagyta szó nélkül Kulcsár Edina magyarázkodását

A színésznél kiverte a biztosítékot Kulcsár Edina reakciója.

A Jóban rosszban egykori színésze, Kembe Sorel nagyon aktív a közösségi médiában, főleg a TikTokon, ahol társadalmi és egyéb kérdések mellett a celebekről is elmondja a véleményét. A minap Kulcsár Edina egy kérdezz-felelekben válaszolt az egyik követője kérdésére, aki arra volt kíváncsi, hogy vele vagy az apjukkal vannak-e a Csutival közös gyerekei.

Kulcsár Edina tisztázta: elmondta, kivel élnek Csutival közös gyermekei

(Fotó: Trenka Attila/fotocentral)

„Én nem tudom, hogy ki talál ki ilyeneket, de többen is kérdeztétek, hogy mennyit vannak vele a gyerekek. Alapvetően nem szeretek ilyenekről beszélni, de ha ez valahol felröppent, akkor nyilán szeretném megcáfolni ezt az állítást. Medox és Nina 5 napot vannak velem és 2 napot az apukájuknál. Hol hétköznap, hol hétvégén. Azt gondolom, hogy minden gyereknek az anyukája mellett a helye. Persze vannak kivételes helyzetek… láttam már ilyet, nem is egyet. Ott simán az apukának ítélném a gyerekeket. Ha az anyuka nem ér rá a gyerekeire, akkor miért ne nevelhetné az apuka a gyereket/gyerekeket? Főleg, ha szívesen is tenné?” – írta válaszként az influenszer. Kembe Sorel nem hagyta szó nélkül Kulcsár Edina kijelentését. 

Megfogadtam, hogy többbet nem foglalkozom Kulcsár Edinával, de sajnos a művésznő olyan oktondiságokat ejtett ki a száján, hogy nem mehetek el mellette szó nélkül. Azt kérdezték tőle, hogy mennyit vannak vele a Csutival közös gyerekei, utalva ezzel arra, hogy több időt töltenek az édesapjukkal. Edinánk úgy érezte, mindenáron tudatni kell a nagyérdeművel, hogy nála öt napot vannak, az apjuknál meg kettőt. És hozzátette azt az iszonyat nagy blődséget is, hogy a gyereknek az anyja mellett van a helye. Nem, Edina, a gyereknek az anyja és az apja mellett van a helye. Értem én az áldozati szerepet, meg az erős nő benyomását, de attól még nem kell hülyeségeket beszélni a nagy nyilvánosság előtt

– zárta szavait a színész.

Ez is érdekelhet Kulcsár Edina és G.w.M - Fotó: Trenka Attila / Fotócentrál Megnézem

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top