nlc.hu
Sztárok
Ferenc pápa rosszul lett, nem tudta befejezni a misét

Rosszul lett a mise alatt Ferenc pápa

Nem tudta befejezni a misét.
Ferenc pápa

Ferenc pápa már napok óta hörghuruttal küzd, és a most vasárnapi szentmisét sem tudta már végigmondani. A La Repubblica lap szerint a katolikus egyházfő annyira rosszul lett, hogy meg kellett kérnie a ceremóniamestert, hogy folytassa helyette a felolvasást, mert nehezen tudott levegőt venni. „Elnézést kérek, és megkérem a ceremóniamestert, hogy folytassa a felolvasást, nehéz levegőt vennem.”

Alig 4 nappal ezelőtt szintén megfázás miatt hagyta félbe a katekézis felolvasását Ferenc pápa, akkor is megkért valakit, hogy fejezze be helyette a szöveget. 

A 88 éves Ferenc pápát január közepén kisebb baleset érte, amikor elesett és beütötte jobb karját a vatikáni otthonában – emlékeztetett rá a Telex.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top