nlc.hu
Sztárok

Tóth Vera pszichológusnak készül

Szerinte kell egy másik láb azoknak, akik a magaskultúrát képviselik.

Azt gondolnánk, Tóth Verának nincs oka panaszra, hiszen befutott énekesnő, aki volt az „Év hangja”, kapott miniszteri elismerő oklevelet is, aranylemezekkel is büszkélkedhet és persze, ma is tele a naptára fellépésekkel. S noha nem is panaszkodik, azért nem titkolja, vannak kétségei, hogy ez a fajta énekesi pálya, amit ő képvisel, vajon meddig lehet szerelem és anyagi biztonság a számára.

tóth vera

Fotó: Schumy Csaba

A Vanda valósága podcast legújabb részében egy régi barátjával, Dr. Árfa Marietta egészségpszichológus-mediátorral és a műsorvezetővel, Dombóvári Vandával beszélgettek hármasban az önismeretről, női szerepekről és az emberi psziché rejtelmeiről, amikor is kiderült, hogy Verához is igencsak közel áll a pszichológia. Olyannyira, hogy iskolapadba is ülne emiatt.

Abszolút erre készülök, hogy valami nyugdíjas állásom legyen, tehát az éneklés mellett ez engem abszolút érdekel. Úgy gondolom, ez lenne a B terv. Nekünk, szórakoztatóiparosoknak nagyon el kell gondolkodnunk a B terveken mostanában. Főleg annak, aki a magaskultúrát képviseli. Azt gondoltam, hasznára akarok lenni a világnak, nem csak magamnak. És ezt beszéltük Mariettával, hogy csak nem lehet ez akkora ördöngösség. Mármint akit érdekel, annak nem

– árulta el az énekesnő, aki tehát meglehet, pszichológusnak tanul majd a jövőben.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top