A Szeretettel: Meghan című művet „szórakoztatásnak szánták”, de ez olyan messze áll egy „átlagos” – és ezt a jelzőt jó értelemben használom – nő életétől, mint Makó Jeruzsálemtől. Mert mi, hétköznapi nők, nem vásárolgatuk száz dollárt érő virágokat, azt ismételgetve, hogy amikor vendég érkezik a házunkban „a kis dolgok igazán fontosak”. Nem pattogatunk házi kukoricát, majd szórjuk meg szarvasgombás sóval, hogy aztán a vendég szobájának az éjjeli szekrényére tegyük, esti rágcsa gyanánt.
Gyümölcsből készült szivárvány
„Ha Meghan Markle dolgozó anya, akkor én Teréz anya vagyok”- írta cikkében Camilla Tominey, a Telegraph újságírója. Mert Meghan mindent elkövet, hogy bebizonyítsa, majd belepusztul, hogy a reggeli rohanásban rántottát, ó pardon frittatát készítsen a családjának, amiket aztán szárított virágszirmokkal is megszór.
Munkásságát olyan epizódokban mutatja meg, mint például a „hogyan rendezzünk egy jó gyerekbulit”, „hogyan készítsünk villásreggelit a kertben a barinőnek”, és „hogyan dekoráljuk a vendégszobát”. Mert mindenkinek van ideje katicás mini szendvicseket, és lufiból készült boltívet készíteni a gyerekzsúrra. De, ami a legfélelmetesebb, amikor arról magyaráz, hogyan kell a gyümölcsöket felszeletelve szivárványt kirakni. Mintha legalábbis atomfizika lenne a felfedezése. Ja, igen! A gyümölcsöket ketté kell vágni, hogy a gyerekek be tudják kapni. Megáll az ész, de tényleg.

Részlet a Love: Meghan műsorból. (fotó: Profimedia)
És ez most nem arról szól, hogy ki szereti Meghant és ki nem, hanem arról, hogy ennyi végtelen közhelyet, és butaságot ritkán hall az ember. Mert tényleg, amikor Meghan új saját, receptjeként adja el a paradicsomos tésztát, vagy a vajkrémes-lekváros tortát, akkor – függetlenül a szimpátiától – az ember csapkodja a homlokát, hogy ilyen klisés, Instagram-posztokat idéző műsor aztán tényleg nincs.
Itt vannak a gyerekek!
Ügyesen oldotta meg a PR-t Meghan, és ehhez aztán tényleg nem fér kétség. Meghan és Harry mindent megtesznek annak érdekében, hogy a gyerekeikről ne készüljenek fotók, és ők maguk sem posztolnak róluk. Ám remek időzítéssel, Meghan megmutatta a gyerekeit az új életmód műsorát népszerűsítő Instagra-posztban hátulról, valamint oldalról. Hogy ez mit eredményez? Ismét több száz címlapot, amely a gyerekek fotója kapcsán Meghan műsoráról szól. Tényleg túlzottan naivnak kell lenni ahhoz, hogy ezt ne lássa át az ember, főleg a hercegné.

Meghan és Harry gyermekei, Lilibet és Archie (fotó: Meghan Markle/Instagram)
Azzal is több száz címlap jelent meg, amikor Meghan leszólta egyik vendégét – Mindy Kalling színésznőt – amiért azt Meghan Markle-nak hívta. „Én már Sussex vagyok!”- förmedt rá Harry neje. Hát erre térjünk át kicsit. Amikor II. Erzsébet az esküvőjük kapcsán a Sussex hercege és hercegnéje rangot adományozta nekik, még nem tudta, hogy Harry családja az Egyesült Államokban kezd új életet. Arra pedig pláne nem gondolt, hogy a Sussex nevet egy tévé műsorban kezdik használni. Mert ez nem pusztán egy név – ami egyébként a Mountbatten-Windsor lenne – hanem egy cím, és egy ezzel járó kötelesség. A walesi herceg évente legalább háromszor ellátogat Walesbe, ahogyan például Edinburgh hercege és hercegnéje is így tesz, csak ők Skóciába mennek. Mert ez egy kapcsolat, egy kölcsönös tisztelet, amit ápolni kell. Talán nem véletlen, hogy annyi cikk szól arról – ha még csak spekulációként is –, hogy Károly elveheti tőlük ezt a címet.
Ha pedig Károly király, vagy inkább Károly nagypapa, beszéljünk erről is kicsit. Egy család tele lehet sértettséggel, fájó sebekkel és haraggal. De pont egy súlyos betegség – mint III. Károly rákja – lenne az ok arra, hogy Harry „haza vigye” Angliába a két gyerekét, hogy azok személyesen is találkozzanak a nagyapjukkal. Mert tessék elhinni, hogyha valaha is megtörtént volna ez a találkozó, akkor arról a sajtó bizony tudomást szerzett volna. Nem baj, az a lényeg, hogy Meghan olyan híres barátnőt is meghívott a műsorába, akivel egyszer találkozott, és három éve csak levelezgetnek egymással.

Meghan Markle a Love: Meghan című műsorban. (fotó: Profimedia)
Az átlagos nő
Visszatérve a Szeretettel, Meghan! című műsorra, ha Meghan kimerült, dolgozó szülő, akkor nem arról beszélne, hogy milyen fárasztó reggel paprikát szeletelni a tojáshoz, hanem arról, hogy milyen nehéz rávenni a gyerekeket a házi elkészítéséhez, hogy egy négytagú családnál soha nem fogy el a szennyes, és a mosógép 0-24 dolgozik, vagy arról, hogy mennyire nehéz egy 8-10-12 órában dolgozó anyának, otthon is helytállnia.
Ezzel együtt is berendelték a második évadot – ami valószínű már le van forgatva – akit érdekel lehet nézni a szarvasgombás popcornt.