nlc.hu
Sztárok
Meghalt a legendás mulatós zenész, Kadlott Karcsi

Meghalt a legendás mulatós zenész, Kadlott Karcsi

Óriási sztár volt évtizedeken át.
Kadlott Karcsi, forrás: Facebook

Elhunyt a magyar mulatós zene ikonikus alakja, Kadlott Károly, becenevén Kadlott Karcsiírja a Blikk. Éppen március 11-én ünnepelte a 80. születésnapját. A rajongói oldalán osztották meg a tragikus hírt, ami mélyen megrázta a hazai zenei világot és a közönséget.

Mint a lap írja, Kadlott Karcsi az 1960-as évek vége óta jelen volt a magyar zenei életben, főként lakodalmas, illetve mulatós dalairól volt ismert. 

Csocsesz is döbbenten állt a haláleset előtt, gyerekkori barátját siratja. Elmondása szerint Kadlott Karcsi volt a műfaj legnagyobbja, akinek kazettái egykor minden magyar háztartás részét képezték. “14 éves korom óta ismerem Karcsit. Teljesen le vagyok taglózva. Azt tudni kell, hogy ennek a műfajnak Kadlott Karcsi volt a legeslegnagyobb királya.(…) Rengeteg slágert adott a magyar népnek. Minden Kadlott Karcsitól indult a mulatós műfajban. (…) Zenéjére olyan szintű igény volt, hogy nem tudtak annyi kazettát gyártani, ami ne fogyott volna el. (…) Rengeteg bulija volt, nagyon sokat adott a magyar népnek. Csak szuperlatívuszokban lehet Kadlott Karcsiról beszélni. Nem érdekel, ki mekkora király, Karcsi mellett mindenkinek volt mit tanulnia” – nyilatkozta a Borsnak az elhunyt kollégájáról.

Mint arról korábban beszámoltunk, Kadlott Karcsi 2023-ban még a visszatérését tervezgette Bunyós Pityu oldalán, ám idővel rengeteget romlott az egészségi állapota, egyre kilátástalanabbnak érezte a helyzetét. Tavaly kiújult, sőt súlyosbodott a mulatós sztár gerincsérve, és a mozgása is rendkívül korlátozottá vált. „Jelenleg teljesen ágyhoz kötött életet élek, a nap 24 órájában fekszem” – panaszolta tavaly februárban a zenész.

Úgy vélte akkor, már nincs értelme, hogy megműttesse magát, mert valószínűleg az operáció sem segítene rajta ilyen idősen. „El kell fogadnom, hogy az idő múlásával ez csak egyre rosszabb lesz. Úgy érzem, itt a vég”nyilatkozta akkor elkeseredetten Kadlott Karcsi, aki a betegsége és a fájdalmai miatt már nem is reménykedett abban, hogy valaha újra színpadra állhat.

Kiemelt fotó forrása: Facebook / @Tápiószőlős Község

0 seconds of 0 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
00:00
00:00
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top