nlc.hu
Sztárok
Iszak Eszti elmondta, miért nem mer interjút készíteni Hajós Andrással A Nagy Duettben

Zavarba ejtő videóból derült ki, hogy Iszak Eszti miért nem mer interjút készíteni Hajós Andrással

Iszak Eszti A Nagy Duett háttérműsorát vezeti, és az a dolga, hogy az adások szüneteiben és után rövid beszélgetéseket vegyen fel a zsűritagokkal és a versenyzőkkel. Hajós András azonban még rajta is kifog.
A Nagy Duett

Iszak Esztit semmiképp sem lehet azzal vádolni, hogy rutintalan műsorvezető lenne. Az egykori VIVA tévés megszámlálhatatlan emberrel beszélgetett már a tévéképernyőkön, de A Nagy Duett bizonyítja, hogy akadnak még olyan emberek, akiktől neki is inába száll a bátorsága, ha kérdeznie kell.

A vasárnap esti A Nagy Duettben a műsorvezető azt a feladatot kapta a szerkesztőtől, hogy a rettegett Hajós Andrást kérdezze, de a dolog nem egészen úgy ment, ahogy az a nagykönyvben meg van írva.

András, olyan csúnyán néztél rám, hogy nem merek veled interjút készíteni…

Ezzel a mondattal lépett oda Hajóshoz, de azért hozott egy AI által írt verset, és megkérte a zsűritagot, hogy olvassa fel azt. Ha azt hitte, hogy ez egy megúszósabb verzió, akkor nagyot tévedett.

„Elolvasod, Andris?” – kérdezte, amire a válasz egy határozott „Ezt inkább nem” volt a zsűritag részéről.

A rövid kis videón abszolút érezhető az Iszak Esztiben jelen lévő zavart feszültség, vagyis valószínűsíthetően korábban is megégette már magát Hajós Andrással.

Zavart mosollyal próbálta elmondani ezután, hogy

Ez nem üti meg azt a szintet, amit Hajós András szeretne versbe foglalni…

Ezután rutinosan elhagyta a kellemetlen szituációt, hogy mással folytassa az interjúzást. A vasárnapi adásból egyébként a Visváder Tamás – Radics Gigi páros esett ki.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top