nlc.hu
Sztárok

Dobó Kata új fejezetet nyitott az életében

Dobó Kata szerint a kor előrehaladtával nem kell úgy éreznünk, hogy elveszítjük a nőiességünket, inkább egy új kezdetként kell tekintenünk rá.

A nevet változtató Dobó Kata szerint sokak életét a külvilág irányítja – az onnan érkező impulzusoktól várják a megerősítést akár nőiességükben, anyaként vagy karrierben.

Dobó Kata új fejezetet nyitott az életében

(Fotó: Schumy Csaba/fotocentral)

Ez is érdekelhet Megnézem

Miközben ha megerősítjük, megszeretjük önmagunkat annyira, hogy meg tudjuk adni magunknak a korábban kívülről várt elismeréseket az egyértelműen egy harmonikusabb életvitelhez vezet, ami ebben a próbatételekkel teli élethelyzetben is nagyon nagy segítség lehet a nők számára.

A külső-belső harmónia az, ami igazán számít, és amit minden életszakaszban ápolni kell.

A változókor minden nő életének természetes szakasza, amely hormonális változásokkal jár. A nőiesség megőrzéséhez a felkészülés lehet a kulcs ebben az időszakban. Dobó Kata azt vallja, hogy ez nem egy lezárás, hanem egy új kezdet lehet, amelyben ugyanúgy harmóniában élhetünk a testünkkel.

„Mindig is hittem abban, hogy a szépség nem kor függvénye. A külső-belső harmónia az, ami igazán számít, és amit minden életszakaszban ápolnunk kell” – fogalmazott a színésznő, aki régóta használ egy kollagénes termékcsaládot, amit segít neki abban, hogy mindig friss legyen a bőre.

„45 éves koromban szerettem meg feltétel nélkül önmagam, – egészen másképp fest a világ, amikor ez megtörténik az emberrel” – hangsúlyozta a Pokoli rokonok sztárja. Hisz abban, hogy a belső változás ereje visszatükröződik a külső megjelenésben is.

Korábban sokszor mások elvárásaihoz próbáltam igazodni, a külső körülményektől tettem függővé, hogyan érzem magam. De éreztem, hogy többről kell, hogy szóljon az élet – nem kívülről befelé, hanem belülről kifelé kell élni. Ha elfogadod önmagad, akkor elfogadóbb leszel a körülötted lévő világgal is. Ezzel az új gondolatisággal a puzzle darabok a helyükre kerültek. Minden korszaknak vannak nagyon nehéz és szép pillanatai is,- de a belső építkezés nagyon meg tudja támasztani az embert a kihívások közepette is. Aki magabiztosabb, az szebbnek is látja magát.

Ez is érdekelhet Dobó Kata, fotó: Sajtóklub Megnézem

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top