nlc.hu
Sztárok
Lilu a Budapest Pride-on

Lilu lesz a Budapest Pride megnyitójának házigazdája

Korábban is felszólalt a megszavazott jogszabály ellen, a rendezvényen is részt vesz.

Március közepén rendkívüli eljárásban – 136 igen szavazattal, 27 ellenében – elfogadta a Pride betiltását lehetővé tevő jogszabályt az Országgyűlés. A kormánypárti frakciók mellett a Mi Hazánk és a parlamentbe a közös ellenzéki listán bejutó Jobbik is támogatta a javaslatot.

A szervezők mindezek ellenére arra készülnek, hogy idén is lesz Pride a magyar fővárosban. „A frissen benyújtott javaslattal beismerték azt, amitől tartottunk egy ideje, miszerint Magyarországon nincs többé demokrácia. Az LMBTQ-közösség évek óta céltáblája a kormánypártok támadásainak. Ha az LMBTQ-közösség jogaiért folytatott tüntetéseket megpróbálják betiltani, semmi garancia nincs arra, hogy a kormánypártok által ellenségnek, poloskának nevezett csoportok békés tüntetéseit nem tiltják be, hamis gyermekvédelemre hivatkozva” – írták válaszul.

Lilu korábban már felszólalt az intézkedés ellen, mondván, ő már több rendezvényen részt vett és mindig jól érezte magát. Olyannyira, hogy ő lesz az idei Budapest Pride megnyitójának házigazdája. 

Idén ő lesz a Budapest Pride Közösségi Fesztivál megnyitójának műsorvezetője. Ennek különösen örülünk, többek között azért is, mert Lilu az elmúlt években rendszeresen és bátran fejtette ki véleményét az emberi jogok védelme érdekében. Nyíltan áll ki a közösség mellett – most pedig június 6-án a megnyitó színpadán is velünk lesz

– írják a rendezvény közösségi oldalán.

lilu lesz a budapest pride megnyitójának házigazdája

Fotó: RTL

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top