
Nőgyógyászati problémái miatt természetes úton nem lehetett gyereke Pataki Zitának, ezért mesterséges megtermékenyítéssel próbálkozott. Kilenc sikertelen lombik után azonban felhagyott a beavatkozásokkal, nem sokkal később pedig arról is lemondtak a férjével, hogy örökbe fogadjanak. Az RTL Néma tünetek című műsorában Palácsik-Ráthonyi Tímeával fejtegette a béranyasággal kapcsolatos érzéseit az RTL időjósa.
Kiderült, hogy Pataki Zita is gondolkozott azon, hogy a férjével béranya segítségét vegye igénybe, ami a világ egyes részein teljesen elfogadott, Magyarországon azonban törvényellenes.
„Én is benne voltam ebben az egészben. A lehetőség ott van minden nő fejében. Hiszen filmekben gyakran látjuk is. (…) Én akkor, képzeld, körbe kérdeztem. Hozzám legközelebb Ukrajnában volt akkor lehetőség. Nekem akkor hihetetlen sokba került, akkoriban volt ez körülbelül 7-8 millió forint. De (…) jogvégzett emberként az erkölcseimbe se fért volna az bele, hogy kvázi egy törvénytelen útra tévedjek” − idézte a szavait a story.hu.
Így végül nemet mondott a béranyaságra a tévés, akinél végül csak álom maradt a családalapítás. „Valaki erről lehet, csak álmodik és vágyik rá. De olykor le kell mondani bizonyos álmokról és vágyakról, hogy ha erre éppen nincs lehetőségünk” − fűzte hozzá Pataki Zita.
Kiemelt fotó forrása: RTL / Néma tünetek – videó