nlc.hu
Sztárok
Jákob Zoli ezért mondott nemet az Ázsia Expresszre

Jákob Zoli ezért mondott nemet az Ázsia Expresszre

Szenvedélyes utazó az egykori Nagy Ő, a TV2 felkérését azonban visszautasította.
Jákob Zoli, fotó: Sajtószoba

Jákob Zoli az utazószenvedélyének köszönhetően szinte már minden pontját látta a világnak, de természetesen még számára is akadnak át nem élt kalandok. A milliárdos üzletember azonban meghúzott egy határt a kalandvágya előtt. A TV2 kalandreality-je ugyanis már túl is van ezen a bizonyos határon.

Hívtak az Ázsia Expresszbe, ahol Erdélyi Mónika lehetett volna a társam. Bevallom, én mondtam nemet a lehetőségre. Nagyon jó páros lettünk volna, de az a helyzet, hogy a tévés szereplésemet kimaxoltam A Nagy Ő-vel, és a jövőben szeretnék az üzletember Jákob Zoli maradni”indokolta a Borsnak, miért mondott nemet a csatornának.

Bevallotta, ugyan nagyon szereti ezt a formátumot, de csak a fotelből nézve.

Jákob Zoli egyébként pörgős időszakon van túl, mivel alaposan kibővítette a szépségipari vállalkozását. Emiatt azonban egy ideig nem tudott hódolni a legnagyobb szenvedélyének, az utazásnak. Most azonban újra belevágott a hónap felezésbe és a világjárásba. „Néhány évvel ezelőtt úgy döntöttem, hogy minden hónap első felében dolgozom, a második két hétben pedig utazom és feltöltődöm egy távoli helyen, ahol korábban még nem jártam, vagy ahová visszavágytam. (…) A terv most is ugyanaz. Télen, ősszel és tavasszal távolabbra megyek, nyáron pedig maradok Európában” – mesélte a lapnak.

A luxust kedvelő milliárdos üzletember egy korábbi interjújában amúgy elárulta, mi alapján dönti el, hová megy nyaralni. Bevallotta, nála is vannak határok. Hawaii legdrágább szállodájának legdrágább szobájába is ellátogatott egyszer, de rájött, hogy a luxus és a fényűzés helyett az élmények és a tapasztalatok nagyobb boldogságot hoznak számára: „Nekem tökéletesen megfelel a Balaton is, pont annyira tudom élvezni, mint bármely tengerparti várost. A társaság a lényeg, no meg persze az ellátás és nem utolsósorban a gasztronómia. (…) A drágább nem mindig jobb… Azért többségében mégis. Nem tagadom, élvezem a pénzt, az azzal járó szabadságot és spontaneitást. De elmesélek valamit. Jó pár évvel ezelőtt még esztelenül költöttem. Vágytam a puccparádéra, hogy olyan élményekben legyen részem, amikben csakis a leggazdagabbaknak van. Így egyszer kibéreltem Hawaii legdrágább szállodájának legdrágább szobáját, aminek minden ablaka az óceánra nézett, több világsztár is megfordult már benne. Aztán csak ültem ott, de egyáltalán nem okozott akkora örömöt, mint vártam. Ennek ellenére nem bántam meg, mert azóta tudom, nincs szükségem ilyesfajta rongyrázásra. (…) Természetesen álszent sem akarok lenni, a ’körítés’ sem mindegy. Ötcsillagos szállodánál alább nem igazán adom”.

Kiemelt fotó: Sajtószoba

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top