Oravec Ticiána él-hal a csipkelődésért, éppen ezért minden randevúján megpróbálja még mélyebb vízbe dobni Pétert. Amikor a férfi vacsorát főz, a Határtalan szerelem üzletasszony újabb beszólásokkal bombázza jelöltjét. Péternél azonban úgy tűnik, kezd betelni a pohár.
Szegény Pétert megkóstolgattam ma, csipkelődtem kicsit és feszegettem a határait. Kíváncsi voltam, hogy reagál. Szándékosan nem segítettem neki, nem ajánlottam fel. Valójában az érdekelt, hogy meddig bírja cérnával
– mondta a kamerák előtt Ticiána, majd megkérdezte Pétert, hogy melyik a kedvenc levese.
Erre a férfi azt válaszolta, a húsleves, aminek csak a levét eszi, illetve issza. „Ez olyan, mintha életed végéig léböjtkúrán lennél” – jegyezte meg az üzletasszony, majd egy csúnya megjegyzést is tett Péterre.
„Tehát vigyázol magadra. Én is, csak rajtam látszik, rajtad meg nem” – mondta Ticiána, amivel eléggé belegázolt Péter lelkébe, aki hirtelen el is csendesedett.
Ez a szurkálódás eleinte tetszett, tegnap nagyon jó volt, még azt mondom, hogy ma is. De a folyamatos piszkálódás nem hiszem, hogy egy kapcsolatot jó irányba terel
– jegyezte meg a férfi.

Fotó: RTL