nlc.hu
Sztárok

Pető Brúnó és Szabó Zsófi első találkozása nem semmi: „Fogtam a pénzt és bedugtam a mellei közé”

Bár fiatal volt még a rapper, egyből a tettek mezejére lépett.

Szabó Zsófi és Pető Brúnó először a képernyőn csapott össze: A Nagy Duettben a műsorvezető azt fejtegette, hogy annak idején írogatott neki az előadó, elhívta randizni, de ő lepattintotta. Erre viccesen vágott vissza Pető Brúnó: úgy fogalmazott, hogy Zsófi megnézte, mennyit keres és azért nem írt vissza neki. A Mokka háziasszonya megsértődött a kijelentésen, ám ott nem állt meg a csörte: Hajdú Péter műsorűban folytatódik a sztori.

szabó zsófi vs pető brúnó

Fotó: Trenka Attila

„Én tényleg ráírtam anno, de visszatérve Zsófi lagzijára: először voltam úgy esküvőn, hogy már nagyobb voltam, tehát aktívan is ki kellett venni a részemet az eseményekből. Sose felejtem el, menyasszony tánc volt és mondta nekem a barátnőm apja, hogy »Itt van pénz, dobd be!« De én nem tudtam hova dobjam be, mert sose csináltam még ilyet” – kezdte Brúnó.

Aztán láttam, hogy a barátnőm apjának felcsillant a szeme, de akkor még nem tudtam miért, és akkor mondta nekem: Csak menj oda és dugd a mellei közé! Én meg ezt komolyan vettem. Ott volt az egész násznép, Zsófi pedig ment körbe egy kosárral és gyűjtötte a pénzt. Amikor pedig hozzám ért, akkor fogtam a pénzt és bedugtam a mellei közé. Tehát Szabó Zsófival ez volt az első interakciónk

– emlékezett vissza a rapper.

A meredek kijelentésre egyelőre nem érkezett válasz Szabó Zsófi részéről, de várjuk a folytatást.

Ez is érdekelhet Gesztesi Panka Megnézem

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top