nlc.hu
Sztárok

Boráros Gábor és Jákli Mónika komoly döntést hozott

Boráros Gábor elmondta, ezt a lépést már nem lehetett tovább halogatni.
Boráros Gábor

12 év után tavaly októberben jelentette be Boráros Gábor és párja, Jákli Mónika, hogy végleg szakítottak egymással. A pár azonban azóta is egy fedél alatt él. Most viszont elárulta Boráros Gábor a Borsnak, hogy küszöbön a költözés.

„Ezt az együttélést csak húztuk-húztuk egy ideig, és igazából nem volt ez jó senkinek. Nyilván a kislányunk miatt történt az, hogy egy házban laktunk, de azt láttuk, hogy nem annyira működik. Viszont eldöntöttük, hogy pár héten belül különköltözünk. Ez így jobb lesz nekünk és a lányunknak is” – osztotta meg az MMA harcos.

„A különköltözés után a lányunk mindkettőnkkel szinte ugyanannyi időt fog tölteni. Mónikával megbeszéltük, hogy úgy csináljuk ezt, ahogy a leglogikusabb és a legkényelmesebb mindkét félnek. Egyáltalán nem szeretnénk a gyerekünket dróton rángatni összevissza, hanem rendszert és nyugalmat szeretnénk megadni az ő kis életébe. Mert nyilván neki sem volt a legjobb ez az együttlakás, és nem szeretnénk, hogy a különválást nehezen élje meg” – árulta el közös gyermekük kapcsán Boráros Gábor.

Szakításuk óta Boráros Gábor és Jákli Mónika is új párra talált. Érthető módon a közös élet párjaik miatt sem volt ideállis megoldás már.

„Hozzá kell tenni, hogy a Mónika párja és az én párom se díjazza a jelenlegi felállást, ami szerencsére nem sokára megszűnik. Mindenki rövidre szeretné zárni ezt a történetet azért, hogy végre nyugalom legyen. A páromnak én rengeteget köszönhetek, ugyanis mindenben segít, türelmes és támogat engem. Azt a támogatást adja meg nekem, amit semmilyen nőtől nem kaptam meg korábban. Illetve ő azt a nyugalmat hozta el nekem, amit még más párom még ezelőtt soha nem tudott megadni” – mondta el a sportoló.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top