nlc.hu
Sztárok
Nemazalány és VV Barna vitája

„Befejeztem, engem ez a kutya nem érdekel” – kamerák előtt akadt ki Nemazalány

Június 18-tól minden héten szerdán dupla epizódokkal követhetik nyomon az érdeklődők az Exek csatája című realityt.

Az Exek csatája különleges játéka során a résztvevők kizárólag a reality kedvéért állnak össze újra. A cél, hogy megoldják a kihívásokkal teli feladatokat, miközben ügyesen navigálnak a köztük lévő érzelmi feszültségek között. A verseny nem csupán az akár 40 millió forintos nyereményről szól, hanem arról is, hogy bizonyítsák: a múlt nem akadályozza meg őket abban, hogy a jelen kihívásait sikeresen vegyék. Persze, ez nem biztos, hogy mindenkinek sikerül.

Az expárok egy festői birtokon vágnak neki az érzelmeket és egymást próbáló játéknak, amely során a mindennapjaik, a hálószobájuk is újra közös lesz, valamint ismét felszínre kerülhetnek a vélt és valós sérelmek, amelyek kapcsolatuk végéhez vezettek.

A néhai párok szakításáról szinte mindenki hallott. Volt olyan kapcsolat, amely szépen csendben véget ért, de volt, ahol még most sem ültek el a hullámok. Az Exek csatájában kiderül, hogy miként áll most egymáshoz

•       Jákli Mónika és Boráros Gábor,
•       Kármán Odett és Kamarás Norbi,
•       Nemazalány és Fenyvesi Barna,
•       Balázs Merci és Szlépka Armand Moh,
•       Zsíros Linda és Noé Viktor,
•       Kovács Dóri és Király Péter,
•       Osváth Zsolt és Zsenyei Patrik,
•       Karnics Kriszti és Farkas Dénes.

Az Exek csatája váratlan fordulatokban és érzelmekben gazdag műsor. A nézők izgalmas pillanatoknak lehetnek tanúi, ahol a feszültség, a humor és a dráma keveredése garantált. Az exek nemcsak saját magukat, hanem egymást és ellenfeleiket is próbára teszik.

Az előzetesből kiderül, hogy mely párok tudnak túllépni a sérelmeiken és kik azok, akik továbbra is sértődötten állnak az exükhöz. 

Befejeztem, engem ez a kutya nem érdekel

– akadt ki a felvétel felénél Halastyák Fanni, akinek egyébként két exe is volt a műsorban, hiszen Szlépka Armand (VV Moh) és Fenyvesi Barna (VV Barna) is szerepel a realityben. Nemazalány utóbbival költözött be, de ahogy az a videón is látszik, hamar megbánta.

halastyák fanni nemazalány

Fotó: Trenka Attila

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top