nlc.hu
Sztárok
Stahl Judit gyomorvérzése

Stahl Juditnak gyomorvérzése lett a túlzott diétától

Sokat csúfolták az alkata miatt, ezért kemény diétába kezdett, aminek nem lett jó vége.

Stahl Juditnak nehéz gyerekkora volt, korábban arról vallott, hogy a szülei már négyévesen otthonhagyták egyedül. Az az időszak egy életre traumatizálta, nagyon nehezen élte meg az iskolás éveit is. A gimnáziumi évei alatt volt rajta felesleg, és mivel sokat kritizálták emiatt, sanyargató diétába kezdett.

A gimnázium alatt én voltam a legtestesebb, egyszerűen így sorsolódtunk össze, ez pedig hatott ám. Pedig nem voltam kövér, mégis szörnyű fogyókúrákat próbáltam ki, volt, hogy háromszor két deci tej volt a napi adagom, és semmi más. Hamar gyomor­vérzésem is lett tőle. Aztán gyorsan rájöttem, ezt így nem lehet csinálni. Utána kezdtem el rendszeresen sportolni, ami rengeteget segített. De még mindig nem egy csinos nőt látok a tükörben

– ismerte be Kadarkai Endrének a Hallgatlak – Jótanácsok az élethez című műsorban, amit a story.hu szemlézett.

stahl judit gyomorvérzése fiatalon

Fotó: Birton Szabolcs

A maximalizmusa sok álmatlan éjszakát okozott számára, de egy idő után rájött, hogyan tudja ezt kezelni. „Ha valahol, akkor ezen a téren igazán jól jött az élettapasztalat. Ugyanis mostanra pontosan tudom, hogy nem kell minden problémát azonnal elképesztő elánnal megoldani. Van, ami elrendeződik magától. Az élet megoldja. A lányomnak is mindig azt szoktam mondani, ha valami gondja van, arra válaszoljon, ez a kérdés mennyire fogja zavarni öt év múlva. Ha nem igazán, ne marcangolja magát, felesleges” – mondta.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top