
Mint arról beszámoltunk, visszavonja Aranyosi Péter Karinthy-gyűrűjét a közmédia a „gyűlöletkeltésre és az előítéletek erősítésére alkalmas megnyilvánulásai miatt”, miközben – mint a közleményben írták – a díj viselőjének az emberi méltóság és a társadalmi érzékenység tiszteletét kell képviselnie, nem pedig annak ellenkezőjét. A Duna Médiaszolgáltató és az MTVA felszólította a humoristát, hogy saját nevével összefüggésben ne használja a Karinthy-gyűrű díjazottja kifejezést.
Aranyosi Péter szerint öngól, hogy a közmédia elveszi a Karinthy-gyűrűjét. Állítása szerint már több hete tart ellene a lejárató kampány, és úgy véli, ez valójában nem róla szól. „A szövegkörnyezetükből kiragadott félmondatokkal és szavakkal kampányolnak, de ez a kampány nem rólam szól. Elég nagy bajban lehet a világ, ha már a humoristákat ekézik vagy vegzálják” – nyilatkozta a Telexnek, hozzátette: az MTVA-val semmilyen kapcsolata nem volt idáig.
Stand-upos kollégái sorra állnak ki Aranyosi mellett, akit a Showder Klub is támogat.
Galla Miklós is reagált a botrányra – szúrta ki az Index a közösségi oldalán. A humorista azért is érezte szükségét, hogy véleményt nyilvánítson, mert a neki ítélt Karinthy-gyűrűt utóbb szintén visszavonták. Galla Miklós most a következőket írta ki a Facebook-oldalára: „Aranyosi Péter és én is jogosan kaptuk meg a Karinthy-gyűrűt. Borzalom, hogy az MTVA mit művel Karinthy Frigyes nevével. Fricikém, te zseni, nem ezt érdemelted.”
Aranyosi Péter amúgy a kispesti díszpolgári cím birtokosa is 2024 óta, Gajda Péter polgármester javaslatára kapta meg anno a kitüntetést. Gajda azonban kiállt a humorista mellett. Hiába buzdítják arra nagy erőkkel, hogy vonja vissza Aranyosi díszpolgári címét, nem tervezi. „A cím visszavonására a Fidesz helyi frakciójától érkezett javaslatot a testület következő rendes ülésen napirendre veszi. Én magam régóta nagy rajongója vagyok Péternek, tudom, hogy távol áll tőle mind a rasszizmus, mind az antiszemitizmus. (…) Egy kiváló humorista, minden megnyilvánulását ezen a szemüvegen keresztül kell figyelni” – nyilatkozta a 24.hu-nak.
Kiemelt fotó: Sajtóklub