nlc.hu
Sztárok

Elképesztő: Gömöri András Máté hasán sajtot lehetne reszelni

A színész az egyetem és a szerepei mellett készült fel a versenyre.

Gömöri András Máté hosszú évekkel ezelőtt kezdett el foglalkozni a testépítéssel: beleszeretett ebbe a sportba és azóta is számos versenyt megjárt. Az sem tántorította el, hogy elköltöztek Kanadába, színi iskolába jár, közben szerepeket játszik – mindezek mellett még arra is van ideje, hogy konditerembe járjon és szigorú diétát kövessen.

Az eredmény pedig magáért beszél:

Gömöri András Máté az utolsó edzéséről jelentkezett be, ma már versenyre megy.

A naturál testépítés él, és szerintem ez a testépítés jövője. Hálás vagyok a küzdelemért, a visszaesésekért, a csendes győzelmekért, és azokért a kevesekért, akik igazán látják, milyen úton jártam. Minden ismétlés, minden kétely, minden támogatás – mindet magammal viszem a célig. Ez az út többet adott, mint amennyit elvett. Köszönöm

– írta közösségi oldalán színész-sportoló, aki nehéz időszakon van túl, márciusban még az sem volt biztos, hogy egyáltalán el tud-e indulni a versenyen, hiszen súlyos sérülést szenvedett az edzőteremben

„Éppen rohantam, a reggeli edzés végén már végeztem az edzéssel, ez volt az utolsó nehéz edzésem a verseny előtt. Boldog voltam, nagyon jól ment, és ahogy a gépről húztam le a 20-as tárcsákat, és nagy lendülettel pakoltam vissza a helyükre, az egyik tárcsa belső gyűrűje és a rúd, amin tartjuk a súlyokat, a közé pont be tudott szorulni a gyűrűsujjam utolsó ujjperce. (…) Majdhogynem leszakadt az ujjperc fele, a csont eltört, körbeszakadt az ujjam, és az egész egy kicsit lefordult. Úgyhogy 10 öltés, meg ragasztás, meg minden egyéb” – nyilatkozta korábban.

gömöri andrás máté testépítés

Fotó: Facebook

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top