
Végvári Janka lett Magyarország Szépe, első udvarhölgynek a 22 éves, budapesti Veress Esztert, második udvarhölgynek pedig a 24 éves, törökszentmiklósi Csapó Dorka Katát választotta a szakmai zsűri. A Közönségdíjat Tokodi Doroti vette át, a Miss Charity alverseny győztese ugyancsak Végvári Janka lett.
A szépségkirálynő-választáson a 16 döntőbe jutott lány 4 különböző öltözékben vonult végig a kifutón. Elsőként sportruházatban léptek színpadra a versenyzők, ezt követte az úgynevezett kreatív tour, amelyben minden lányra más és más magyar divattervező készített – ezúttal az év színe, a mocha mousse által inspirált – ruhakölteményeket. Majd a Millaas Fashion által megálmodott nemzeti öltözetben és Orsolya Dachi estélyi ruháiban is kifutóra léptek a versenyzők.
A fináléban a 21 tagú zsűri – benne Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata versenyigazgató, Katzenbach Andrea, a verseny tavalyi győztese, az MTVA képviseletében Szívós Zoltán, a Teletorna edzője – szavazatainak összesítése után a legtöbb pontot szerző versenyző nyerte el a Miss World Hungary címet.





A zsűri szavazatainak összesítése után a legtöbb pontot szerző Végvári Janka fejére került a korona. Mint az MTI írja, a 17 éves mosonmagyaróvári, emelt angol tagozatos gimnáziumi tanuló egy éven át viselheti a Magyarország Szépe címet és képviselheti az országot a nemzetközi Miss World világdöntőn, akárcsak idén a tavalyi győztes, Katzenbach Andrea.
A versenyben elengedhetetlen volt, hogy a leendő szépségkirálynő szorgalmas, elhivatott, pozitív és nyitott személyiség legyen, és jól beszéljen angolul, hiszen a nemzetközi finálén is prezentálnia kell az általa kidolgozott jótékonysági projektet.
A Miss World verseny egyik legfontosabb missziója a társadalmi felelősségvállalásra való figyelemfelhívás, ezért a versenyzők felkészítésére szervezett táborban a Miss Charity alversenyen a versenyzők a maguk választotta jótékonysági projektjüket prezentálták, és egymásra voksolva választották ki a legszimpatikusabb kezdeményezést. Ennek a versenynek a győztese ugyancsak Végvári Janka lett, aki egy éven át a Miss Spinner Motivációs Alapítvány nagykövete lesz és részt vesz annak kampányaiban.
Ezt keresték az új szépségkirálynőben Sarka Katáék
Sarka Kata és Rogán-Szendrei Cecília, a Miss World Hungary két versenyigazgatója még a verseny előtt egy interjúban elárulták, hogy továbbra is a természetesség van a fókuszban, azaz a a természetes szépséget keresik. „Cilivel minden évben azt beszéljük, hogy olyan lányt kellene találnunk, aki önmagától, születésileg szép, és nem lettek javítva dolgok. Viszont ezeket is már olyan szépen, ízlésesen lehet csinálni, hogy preferálom a természeteset, de láttam már olyat, aki tényleg gyönyörű” – emelte ki Sarka Kata. Rogán-Szendre Cecília pedig arról beszélt, hogy szerinte ma már korán kezdik a lányok a szépészeti beavatkozásokat: „Amikor én fiatal voltam, ilyenek még nem voltak. Vagy legalábbis nem volt népszerű. Jó lenne inkább a természetesség irányába menni”.
Kiemelt fotó: MTI/Hegedüs Róbert