nlc.hu
Sztárok

Rabló járt Polgár Árpádéknál: „Simán átvágták a kerítést”

Polgár Tünde és Polgár Árpád a YouTube-csatornájukon osztották meg szomorú tapasztalataikat.

Polgár Árpád és Polgár Tünde a tihanyi otthonukba érkezve nemrég meglepődve tapasztalták, hogy lába kelt a mini traktorjuknak, amit még 4-5 évvel ezelőtt, a koronavírus-járvány idején vásároltak. Elmondásuk szerint a gép márciusban még megvolt, azóta viszont valakik ellopták.

Egyszerűen kivágták a kerítést és elvitték

– mesélte Polgár Árpád, felesége pedig hozzátette, hogy a jármű kulcsa és akkumulátora viszont náluk maradt.

Mindig azt mondtuk, hogy ez egy nyugodt, biztonságos hely, mert itt nem történnek ilyen dolgok

– tette hozzá Polgár Tünde, a Feleségek luxuskivitelben korábbi szereplője.

A házaspár a videóban megmutatta, hol jutottak be a tolvajok az udvarba. Mint mondták, a biztonsági kamerák sajnos nem rögzítették az elkövetőket: az egyik kamera más irányba nézett, a másik pedig túl távol volt. A kivágott kerítésdarabot korábban a rendőrség kérésére nem érinthették, mivel ujjlenyomatokat kereshettek rajta.

Most már hozzá lehet nyúlni. Amikor a rendőrök itt voltak, kérték, hogy ne nyúljunk hozzá, hátha találnak rajta ujjlenyomatot. Itt, az oszlop mellett vágták ki, és egész egyszerűen kitolták. Valószínűleg volt náluk tréler vagy utánfutó, és úgy vitték el. Ez is csak azt mutatja, hogy ismét Magyarországon vagyunk – mert ki másnak jutna eszébe ellopni egy traktor?

idézte a 24 Polgár Árpádot.

A vlogban arról is beszámoltak, hogy a rendőrség délutántól estig, körülbelül négy órán át helyszínelt az ingatlanjuknál, és rendkívül alapos munkát végeztek.

Az elmúlt időszak nem volt könnyű a Polgár család számára: floridai házukat tavaly a Helene és Milton hurrikánok sújtották, nemrég pedig kutyájuk, Zeusz is megbetegedett.

Polgár Árpád és Polgár Tünde

Polgárék a tihanyi nyaralójuknál (fotó: Olajos Piroska/Fotocentral)

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top