nlc.hu
Sztárok

Szabó Zsófi: „Ha tehetném, lenne négy-öt gyerekem, és csak főállású anyuka lennék”

A műsorvezető régebben nagy családról álmodott.

Szabó Zsófit fiatalon ismerte meg a közönség: először a Jóban rosszban című napi sorozatban kapott nagyobb szerepet, de játszott színházban is, volt műsorvezető az RTL-en, most pedig a TV2 Mokka háziasszonya, zsűritag volt A Nagy Duettben és az Újratervezők című műsorban is feltűnik. Mégis azt mondja, ha tehetné, nem dolgozna, inkább gyereket nevelne és csakis erre koncentrálna.

Így tudom a maximumot nyújtani a munkában. Én nagyon lelkiismeretes anyuka vagyok. A külső szemlélőnek úgy tűnhet, hogy keveset vagyok a gyerekemmel, pedig ez nem így van, csak ebből semmit nem osztok meg a közösségi médiában. Ha tehetném, lenne négy-öt gyerekem, és csak főállású anyuka lennék. De nem így alakította a Jóisten az életemet, úgyhogy ahhoz alkalmazkodom, ami van, és abban próbálok helytállni

– részletezte a Nők Lapja címlapinterjúban a műsorvezető. Arra is kitért, hogy nehéz dolga van egyedülálló szülőként.

szabó zsófi főállású anyuka lenne

Fotó: TV2

„Sokszor van olyan, hogy reggeli műsorvezetéssel kezdek a TV2-n a Mokkában, utána vidéken forgatjuk az Újratervezést, aztán ha hazaértem, még kimegyünk a focipályára a kisfiammal” – mondta.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top