nlc.hu
Sztárok

Buzsik Borka pocakja már ilyen nagy – Szoboszlai Dominik felesége friss, csodaszép fotón

Művészi fotón mutatta meg Szoboszlai Dominik párja, Buzsik Borka, hogyan gömbölyödik babapocakja.
Szoboszlai Dominik baba

Alig több mint egy hónappal ezelőtt jelentette be Szoboszlai Dominik, hogy párjával, Buzsik Borkával szülők lesznek.

A látványos bejelentésre a pályán került sor: a Liverpool és a Brighton összecsapásán egy hatalmas gól után tette egyértelművé üzenetét a sportoló.

Buzsik Borka most egészen friss, fekete-fehér fényképen mutatta meg gömbölyödő babapocakját. A művészi, fekete-fehér fényképen a gyönyörű kismama fehér zakóban és fehér nadrágban látható, miközben pocakján tartja mindkét kezét.

„Örökké védelmezlek” – írta Buzsik Borka angolul a fénykép mellé, melyre csak úgy özönlenek a gratulációk. Köztük természetesen az édesapa, Szoboszlai elérzékenyült, szívecskés válasza, valamint Lola és Epres Panni reakciója is.

Azt egyelőre nem tudni, hogy mikorra várja a pár első gyermekük érkezését. Egyes információk szerint azonban a nyár folyamán várható, ezért is hozták előbbre az esküvő időpontját.

A pár viszonylag ritkán jelentkezik új képekkel közösségi oldalán. Buzsik Borka viszont a napokban kivételt tett, megmutatta ugyanis, hogyan töltik közös utazásukat. „Perfect babymoon” – írta a galéria mellé, melyen többek közt közös fotón is mosolyognak.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top