nlc.hu
Sztárok
10 éves a Szürke ötven árnyalata: Így élnek a szereplők most

Így élnek 10 évvel a premier után a Szürke ötven árnyalata főszereplői

Van, akiből háromgyermekes apuka lett, más elköltözött a nyüzsgő filmes nagyvárosból vidékre. Így élnek most a kasszasiker "love story" szereplői.

Kereken tíz évvel ezelőtt mutatták be a mozikban a Szürke ötven árnyalatát. A filmet, ami egy “működő” BDSM kapcsolatot akart megmutatni a nézőknek, amiből aztán három résszel később családalapítás, és igaz szerelem válik. De mi történt az elmúlt tíz évben a főszereplőkkel? Kiknek sikerült kitörniük az “úgy szeretlek jól elverlek” film árnyékából?

Nincs benne megbánás

A legtöbbet talán a női főszereplőről, Dakota Johnsonról olvashatunk. Köszönhető ez a magánéletével kapcsolatos pletykáknak. Néhány hete az derült ki, hogy 8 után szakított szerelmével, a Coldplay frontemberével, Chris Martinnal. A film főszerepek a Szürke trillógia után is megtalálták, gondoljunk csak a legfrissebb, Többesélyes szerelem című filmjére. Ami az E. L. James könyveiből készült három filmet illeti, Dakota nem tett lakatot a szájára. Egy interjúban elmondta, hogy a könyvek szerzője minden pillanatban beleszólt a szövegbe, a ruhákba ezzel együtt sem bánta meg, hogy elvállalta a szerepet. „Nem gondolom, hogy megbántam volna. Nagyszerű volt a karrierünknek. Hihetetlen, szerencsés voltunk.”

Dakota Johnson

Dakota Johnson a Materialists című film New York-i premierjén Manhattanben, 2025. június 7-én (Fotó: BACKGRID USA)

Anyagilag egyenesbe hozta a film

Jamie Dornan már úgy vállalta el Christian Grey szerepét, hogy viszonylag többen ismerték a brit Hajsza című elképesztően izgalmas sorozatnak köszönhetően. Igaz, ott aztán tényleg korunk egyik legfélelmetesebb, legvisszataszítóbb férfi karakterét alakította. A Szürke ötven árnyalata után ő is több filmben kapott szerepet, gondoljunk csak a Szeánsz Velencébenre, vagy a Belfastra, amiért Golden Globe díjra is jelölték. Dornan magánéletét nem törte meg a Szürke ötven árnyalata hozott nagy siker és felhajtás.

Még 2012-ben jegyezte el Amelia Warnert, akir 2013-ban feleségül is vett. Három lányuk született, de köszönik szépen, nem szívesen szerepelnek a sajtóban. Ami a 18+-os filmeket illeti, Dornan elismeri, hogy a kritikusok lehúzták mindhárom részt, de ő ezt nem bánja, mert a rajongók szerették, és ez anyagilag lényegesen átalakította az ő és családja életét. „A trilógia végén úgy éreztem, hogy büszkeség és megkönnyebbülés is van bennem. Ez egy kesernyés, de szép búcsú volt Grey karakterétől, és örültem, hogy továbbléphettem.”

Jamie Dornan

Jamie Dornan a Jaguar Type 00 autóban a párizsi divathéten, 2025. március 10-én (Fotó: Christian Vierig/WireImage)

Szerinte magáról a szerelemről tanított a mozi

Eloise Mumford alakította Anastasia barátnőjét a filmekben. Belőle pedig a Szürke epizódok után főállású Hallmark színésznő lett, ugyanis sorra alakította a szerelmet kereső főhősnőt a romantikus tévéfilmekben. Eloise egyébként a Time magazinnak úgy fogalmazott, hogy a Szürke ötven árnyalata és a folytatásai, azt mutatják meg, hogy az emberek nagyon sokféleképpen élik meg a szerelmet és a kapcsolatokat.

Szerinte a filmek nem útmutatót akartak adni, hanem gondolkodásra ösztönözni a párkapcsolatok sokféleségéről az embereket. Ami az ő szerelmi életét illeti, még mindig keresi az igazi. Bár 2021-ben összejött a S.H.I.E.L.D. ügynökeiből ismert Brett Dalton színésszel, másfél évvel később a korábbi közös szerelmes posztok eltűntek az Instagramjáról.

Eloise Mumford

Eloise Mumford a SAG Awards szezonnyitó ünnepségén a Chateau Marmontban, Los Angelesben, 2024. december 12-én (Fotó: Axelle/Bauer-Griffin/FilmMagic)

Családjával együtt a természetbe költözött

Christian szívtipró öccsét alakította Luke Grimes, aki szintén nem volt teljesen ismeretlen a nézőknek a premier előtt, de tény, hogy a Szürke ötven árnyalatának köszönhetően lett igazán népszerű. Azóta pedig a felkapott Yellowstone sorozat egyik állandó szereplője. A férfi 2018-ban vette feleségül Bianca Rodrigues Grimes brazil modellt, majd hat évvel később, 2024-ben megszületett a kisfiuk. Luke és Bianca 2020-ban döntöttek úgy, hogy Los Angelesből Montanába költöznek, hogy közelebb legyenek a természethez, és a Yellowstone forgatási helyszíneihez is. Ami a Szürke ötven árnyaltát illeti, politikusokat megszégyenítő diplomáciával nyilatkozik róla. „Elliot karaktere nagyon színes és sokoldalú volt. Ő egy szeretetteljes férfi, de sokféle kihívással is szembenéz a kapcsolataiban. Nagyon izgalmas volt őt megformálni” – mondta

Luke Grimes

Luke Grimes az Eddington Los Angeles-i premierjén a DGA Theater Complexben, 2025. június 26-án (Fotó: Emma McIntyre/WireImage)

Végül egy filmesbe szeretetett bele a díva

Rita Ora énekesnőként kapta meg Mia Grey szerepét a filmekben. A 34 éves híresség úgy fogalmazott a BillBoardnak, hogy szuperül érezte magát a Szürke ötven árnyalata forgatásain, és a munkálatok csak eltökéltebbé tették azt illetően, hogy komolyabban vegye a filmezést. A nyilatkozataiból az is kiderült, hogy Dakota Johnsontól kapta a legtöbb segítséget a forgatásokon, amiért nagyon hálás volt. 

Rita Ora

Rita Ora Londonban, új kislemeze, a *Heat* promócióján, 2025. június 13-án (Fotó: Neil Mockford/GC Images)

Ora 2022-ben ment feleségül Taika Waititi filmrendezőhöz. Rita és Taika hat évig csak barátok voltak, majd romantikus kapcsolat alakult ki kettejük között, amikor mindketten Ausztráliában dolgoztak. Az énekesnő szerint a házasságuk titka, hogy mindenki a saját dinamikája szerint él és alkot, ugyanakkor amikor együtt vannak, akkor tökéletesen kiegészítik egymást. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top