Kellemetlen történetet elevenített fel a múltjából Németh Kristóf: mint mondja, korábban elbocsátották az egyik munkahelyéről, méghozzá azért, mert egy sms-t rossz címzettnek küldött. A színész éppen a főnökéről panaszkodott volna egyik kollégájának, de véletlenül a felettesének küldte el az üzenetet.

Fotó: Trenka Attila
Leírtam hogy XY – leírtam ennek az embernek a nevét –, hát rohadt szemét módon viselkedett, ez egy szemétláda, és el is küldtem az SMS-t. Természetesen annak, akiről szólt
– emlékezett vissza a Szerencsekerék keddi adásában Németh Kristóf, amit a 24.hu szemlézett.
Az üzenet elküldése után próbált tüzet oltani és elsimítani a bakit, de a főnöke nem igazán volt partner ebben. „Rögtön utána küldtem egy következőt, hogy kivágjam magamat a helyzetből, és azt írtam, »látod, kedves X, hát ilyeneket írnak rólad mások, most kaptam ezt az üzenetet«. Nem jött be, ezt elmondanám. Másnapig volt munkám.”