nlc.hu
Sztárok

Schmuck Andor: megrázó részletek derültek ki a halála előtti időszakról, alig tudott már járni az egykori politikus

Szemfedőt viselt, járni is alig tudott a halála előtti hetekben, derült ki Schmuck Andorról. Állapota látványosan és jelentősen romlott már.
Schmuck Andor

Az egész országot megrázta néhány nappal ezelőtt Schmuck Andor halálának híre. Hétfőn, 54 éves korában hunyt el az egykori politikus, azóta pedig egyre több részlet lát napvilágot az elmúlt időszak eseményeiről.

Több híresség mellett Kárász Róbert is megemlékezett Schmuck Andorról. Egy közös fényképet osztott meg kettejükről. „Isten veled Andor! Ezt a képet május 29-én készítettük, mondtad, hogy nem lesz sok ilyen alkalom… Akkor, ott nem értettem” – írta a fotó mellé Kárász Róbert.

„Jóbarátok voltunk. Annak idején sokszor találkoztunk a TV2-ben, és a Fogadj Örökbe Egy Macit Alapítványom jótékonysági aukcióinak is állandó résztvevője, támogatója volt” – emlékszik vissza a story.hu-nak Kárász Róbert.

A televíziós többször is találkozott Schmuck Andorral halála előtt. „Összefutottunk párszor a belvárosban. Bár mindig nagyon örültünk egymásnak, mégis szomorú volt látni az állapotát. Nem volt jól, de igyekezett mindvégig pozitív maradni, mosolyogni és reménykedni. Mint aki tudja, hogy baj van, de addig is a helyzethez képest szeretné a lehető legvidámabban élni az életét. Nem búcsúzkodott, nem hagyta el magát. Tervei voltak – taglalja Róbert, aki az utolsó, közös képét május 29-én készítette az 54 éves korában elhunyt egykori politikussal. – Mindig adott magára. A leglehetetlenebbnek tűnő helyzetekben is. Az ominózus találkozónkon is öltönyben volt, piros nyakkendőben és kalapban. Úgy, ahogyan mindig is ismertük őt. Nagyon erősen tartotta magát lelkileg, de látszódott, hogy fizikailag gyengélkedik. A jobb szeme például le volt takarva. Állítólag a kezelések miatt viselt szemfedőt, elképzelni sem tudom, hogy min mehetett keresztül…” – mondta Kárász Róbert.

„Legutóbb két-három hete találkoztam vele. Akkor csak pár szót váltottunk, de az állapota addigra már jelentősen sokat romlott. Nehezére esett a mozgás, nagyon lassan járt, az egyik lábára pedig már cipőt sem tudott húzni, egy speciális szandált viselt. Nem gondoltam volna, hogy akkor látom utoljára. Rettentően sajnálom, hogy elment!” – osztotta meg a megrázó részleteket a tévés.

Ez is érdekelhet Schmuck Andor, fotó: Sajtószoba Megnézem

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top