nlc.hu
Sztárok

Titokban megnősült Ember Márk

Ötven fős vendégsereg előtt mondták ki a boldogító igent.

Ember Márk feleségül vette kedvesét, Havasi Virágot. A Blikk információi szerint a frigyre csütörtök délután került sor a budapesti szerb templomban, méghozzá szerbül. A szertartás nagyjából egy óráig tartott, utána a templom udvarán mulatoztak a vendégek. Nagyjából ötvenen voltak hivatalosak az esküvőre, ott volt többek között Trill Beatrix, Brasch Bence, Kirády Marcell, Wunderlich József és Fesztbaum Béla.

ember márk és felesége virág

Fotó: Trenka Attila

A lap emlékeztet, a színész és tartalomgyártó-újságíró párja először a Sztárban sztár stúdiójában mutatkoztak együtt 2022-ben. Azóta egyszer szakítottak, de úgy tűnik, nem bírták egymás nélkül és most már szintet is lépett a kapcsolatuk. 

Van érdeklődés irántam, nem tagadom. De a párom egy végtelenül intelligens nő, aki – ha észre is veszi, amikor összesúgnak a hátam mögött – pontosan tudja, hogyan álljon ehhez. Mivel rendkívül bölcs, empatikus és érdeklődő, helyén kezeli ezeket a dolgokat

– nyilatkozta korábban Ember Márk.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top