nlc.hu
Sztárok

Döbbenet: bukott film folytatása miatt tér vissza a nyugdíjból a 92 éves Michael Caine

Még nem írt alá, de közel állnak a szerződéskötéshez.

2023-ban, tehát két évvel ezelőtt jelentette be az akkor 90 éves Michael Caine, hogy visszavonul a színészettől, nyugdíjba megy. „Jó ideje mondogatom, hogy nyugdíjba megyek. Hát, most megteszem” – mondta. Ezért lehet meglepő a hír, miszerint a színész máris visszatér a mozivásznakra: a Variety információi szerint nagy valószínűséggel

szerepel majd Az utolsó boszorkányvadász 2-ben.

A 10 évvel ezelőtti első részben Caine egy papot alakított, aki a főszereplő Vin Dieselt segítette az útján, méghozzá abban, hogy megállítsanak egy, a boszorkánykirálynő által terjesztett járványt. A lap szerint a Netflixen és DVD-n olyan jól ment a film, hogy hamarosan folytatást kap, amiben a 92 éves színész ismét szerepet kapott. A fantasy szerelmesei szerint viszont hatalmas bukta volt, ám úgy látszik, az idő megszépítette az emlékeket.

michael caine visszatérhet

Fotó: Getty Images

Ez ugyebár azt jelentené, hogy Caine mindössze két évvel a nyugdíjba vonulása után ismét aktívan színészkedik majd. A lap hozzáteszi, egyelőre nem írta alá a szerződést, de közel állnak a megállapodáshoz a produkcióval. 

„Arra jutottam, hogy van egy film, amiben főszerepet alakíthattam és fantasztikus kritikákat kaptam… mivel szárnyalhatnám ezt túl?” – mondta ezt korábban A nagy menekülő című drámáról, amiről utolsó filmjeként beszélt – jegyzi meg a 24.hu.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top