
Metta már a forgatás első hetében érezte, hogy valami nincs rendben a lábával, de nem akart panaszkodni. A jeges vízben töltött próbák és a sorozatos megterhelés végül Achilles-ín-gyulladást és bokaszalag-húzódást okozott nála. Az orvosok döntöttek úgy, hogy nem folytathatja a versenyt – hiába tiltakozott.
Az első héten a Joker-játék során Lakatos Leventével többször is hosszú ideig ültünk a jeges vízzel teli kádban, majd egy lépcsősoron kellett újra és újra felszaladnunk. Én egyébként is nagyon érzékeny vagyok a hidegre, és úgy tűnik, a szervezetem sem viseli jól, mert ezek után begyulladt az Achilles-inam, ami aztán átterjedt a csonthártyámra is. Mindkét sarkamban nagy fájdalmat éreztem, de nem szóltam róla, mert nagyon bizonyítani akartam magam és mások előtt is, hogy én ezt végig tudom csinálni
– mondta a Blikknek. Metta ezek után olyan rosszul lépett, hogy meghúzta a bokaszalagját, és az orvosok úgy döntöttek: Metta nem versenyezhet tovább.
„Borzalmasan megviselt, hogy véget ért a játék számomra. Már aznap este járásképtelenné váltam, csak segítséggel tudtam hazautazni” – idézte fel a történteket. Hosszú heteken át feküdt az ágyban, még a mosdóba sem tudott kimenni. Édesanyja ápolta, ő cserélte az ágytálat is.
A rehabilitáció sem volt egyszerű: „Öt hétig voltak iszonyú fájdalmaim. A fájdalomcsillapítók annyira leszedáltak, hogy még a régi vágyamat, az arab nyelv tanulását sem tudtam elkezdeni” – mondta Metta.
Mostanra azonban újra kezd visszatérni a régi életéhez. Már vezet, óvatosan sportol is, bokszedzésekre jár. „Az első edzés után a lábam egy vastag csíkban feketére színeződött a terheléstől, de szerencsére elmúlt. Továbbra is járok terápiákra, hogy teljesen helyrejöjjön” – mesélte.
A nehézségek ellenére sem adta fel az álmát: „Ha újra lehetőségem lenne az Ázsia Expresszben szerepelni, gondolkodás nélkül igent mondanék. Be akarom bizonyítani magamnak és másoknak is, hogy nem vagyok gyenge.”