nlc.hu
Sztárok

Demjén Ferenc a balesete után először a Digitális Polgári Körök országos találkozóján lép fel

Demjén Ferenc mellett több előadó is fellép a DPK-találkozón.

Demjén Ferenc augusztus közepén szenvedett balesetet, műtétre szorult. „Demjén Ferenc otthonában felsőcombtörést szenvedett, és műtéti beavatkozásra volt szüksége! Felépülése vélhetően több hetet vesz igénybe, így a lekötött koncertek más időpontban kerülnek megrendezésre! Az ima támogatásokért  és a szimpátia üzenetekért hálásak vagyunk!” – írták akkor a zenész közösségi oldalán.

Az utóbbi hetekben jó hírek érkeztek az állapotával kapcsolatban, lassan teljesen felépül. Múlt héten egy videós üzenetében Demjén elmondta, hogy már hazamehetett a kórházból és nemsokára találkozhat a közönségével. Mint kiderült, hamarabb, mint gondolta, hiszen fellép a jövő hétvégén megrendezendő Digitális Polgári Körök első országos találkozóján, amit a Papp László Sportarénában rendeznek – írják a Tények oldalán.

demjén ferenc

Fotó: Schumy Csaba

Az esemény 12 órakor kezdődik egy beszéddel, a belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött és csak DPK-tagok vehetnek részt rajta. A rendezvényen számos előadó fellép, többek között 

  • Oláh Gergő
  • Nagy Adri
  • Pataky Attila
  • Nagy Feró,

de ott lesz Kulcsár Edina, Marsi Anikó és Rubint Réka is.

A rendezvény két műsorvezetője Rákay Philip és Szabó Zsófi.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top