Amikor egy anya-lánya viszonyt jelenítetek meg, számít, hogy az, akit rámutat a rendező, hogy akkor ő lesz az anyukád vagy épp a lányod a sorozatban, mennyire érzed azt, hogy lehetne az akár a valóságban is?
Bacskó Tünde: Hát, a színészi lét abból áll, hogy odatesznek eléd egy-egy embert, és azt mondják, hogy ő a szerelmed, ő meg a lányod, akkor ő a szerelmed, ő meg a lányod. Közben meg Zsófi tényleg annyira hajaz a lányomra, – megvan benne ugyanaz a pillangós röpdösés, az energia -, hogy egyáltalán nem volt nehéz eljátszani, hogy ő a lányom.
Hány éves a lányod?
Bacskó Tünde: Tizenöt. Szóval korban nem hasonlítanak, de a habitusukban nagyon is.
Tóth Zsófia: Ezek szerint nagyjából egy 15 éves lány szintjén vagyok. (nevet)
Bacskó Tünde: Ezzel nem ezt akartam mondani. Egyszerűen a személyiségetek annyira emlékeztetett egymásra, hogy nem okozott gondot eljátszani, hogy a lányom vagy. Volt már olyan kolléganőm, aki ugyan a lányomat játszotta, de inkább azt éreztem, hogy az anyám lehetne.
Tóth Zsófi: Színészként odatesznek eléd egy embert, hogy akkor ő lesz a partnered, szóval bármi van, ezt neked meg kell oldani. De köztünk Mamával (Zsófi az interjú során végig így becézte a kollégáját – a szerző) rögtön megvolt a kémia. Nem esett nehezemre hozzá érni, nem volt nehéz megölelni. Mindkettőnkben van valami keserédesség, valami intellektus, de valami prosztóság is, sőt még a humorunk is hasonló.

Bacskó Tünde és Tóth Zsófia, Marcsi és Csilla szerepében (Fotó: RTL+)
A szereplőválogatás során összenéztek benneteket?
Bacskó Tünde: Engem a sorozatbeli gyerekeimhez nem teszteltek, viszont a sorozatbéli szerelmemhez, Terhes Sanyihoz és a férjemhez, Thuróczy Szabihoz igen.
Zsófi, az csak a véletlen műve, hogy Tilla filmjében és a Bróker Marcsiban is Thuróczy Szabolcs játssza az apukádat?
Tóth Zsófi: Abszolút. Úgy tudom a szereplőválogatás során ez inkább hátrányt jelentett. Nem mindenki találta jó ötletnek, hogy megint én legyek a Thuróczy Szabi lánya. Nem akarták, hogy túlságosan azonosítsanak ezzel.
Jól tudom, hogy a Bróker Marcsi mindkettőtök karrierjének messze legnagyobb mozgóképes produkciója?
Bacskó Tünde: Egyértelműen az. Filmen még soha korábban nem játszottam főszerepet. A leghosszabb mozgóképes tapasztalatomat a Jóban Rosszban jelenti, amit nagyjából fél évig jártam forgatni. Egy börtönbéli szál volt az enyém, én voltam az erőszaktevő. (nevet) De az nem volt ilyen nagyságrendű szerep. Egy Bróker Marcsi epizód olyan 52-57 perc, szóval a sorozatot forgatni tényleg olyan volt, mint felvenni három nagyjátékfilmet. Jó tempót diktált a produkció, azt kell, hogy mondjam, de én nagyon élveztem. Szeretem, ha egy forgatás tempós, van kerete, van energiája a munkának.
Tóth Zsófi: Nekem is ez volt az eddigi legnagyobb munkám, de korántsem volt annyira megterhelő, mint „édesanyámnak”. Ő a legtöbb jelenetben benne van, ami rám azért nem volt igaz. De így volt ideális: dolgoztam is azon a nyáron, de jutott időm pihenni is mellette. Ritka szerencsés vagyok, hogy egy olyan produkcióban dolgozhattam, ahol sok embert ismertem már korábbról és szeretem is őket, így nem annyira munkaként éltem meg a dolgot.

Tóth Zsófia a Bróker Marcsi c. sorozatban (Fotó: RTL+)
A Bróker Marcsi nem dokumentumfilm, de ettől még igaz történet ihlette. Színészként fontosnak éreztétek, hogy beleássátok magatokat a valódi Bróker Marcsi illetve a családja életébe?
Bacskó Tünde: Tőlem a rendezők, Herendi Gábor és Fazekas Máté Bence, kifejezetten kérték, hogy ne akarjak találkozni Marikával, és ne akarjam őt utánozni. Ettől még videókat azért néztünk, és rengeteget beszélgettünk róla, a történetéről és a személyiségéről, mert azzal azért színészként tisztában kellett lennem, hogyan reagálhat bizonyos helyzetekben, hiszen valószínűleg nem úgy, ahogyan én reagálnék.
Én messze nem vagyok olyan vakmerő, mint ő, nem is merek annyit kockáztatni, és az ő üzleties szemléletét sem mondhatom a magaménak, szóval nagyon sok szempontból egyáltalán nem hasonlítunk egymásra.
Közben meg ott van az ő családközpontúsága, középkorúsága, valamint a léte anyaként és feleségként, ami nagyon-nagyon erős metszéspontként szolgált a személyiségünkben. Egy ponton túl tehát nem volt szükségem rá, hogy a valódi történet részleteivel tisztában legyek, de a forgatókönyvben ettől még elég pontosan lett elmesélve. Amit látsz, annak úgy tudjuk egy jó része igaz, de nagyon ügyesen lett hozzáillesztve a fikció.
Ha jól tudom, a családi szálak is változtak. Például Marikának nem egy fia és egy lánya van, ahogy a sorozatban…
Tóth Zsófi: Nem, neki két lánya van, szóval az írók ezen a ponton is belenyúltak a történetbe. Annak idején volt egy nagy közös találkozás a sorozatbéli családdal és az írókkal, ahol alaposan átbeszéltük az egymás közti kapcsolatokat, a motivációkat, néztünk régi videókat, de az soha nem volt cél, hogy bárkit is utánozni kezdjünk. Az egy teljesen más felfogású, másfajta felkészülést igénylő, más munkatempóval járó forgatás lett volna. Az én kiindulópontom az volt, hogy Csilla egy kozmetikus. Emiatt felkészülésként megkerestem egy csodálatos kozmetikus lányt, és megkértem, hogy néhányszor megnézhessem, ahogy dolgozik. Amikor olvastam a forgatókönyvben, hogy az anyukámon kell majd egy arckezelést végeznem, akkor megkértem a barátnőmet, Waskovics Andreát, hogy jöjjön el velem, és magam csináltam meg az arckezelését. Rajta gyakoroltam.
Bacskó Tünde: És milyen jól megtanultad. Nagyon-nagyon jól esett a nap végén az a jelenetbeli arckezelés. Megvolt a mozdulatok puhasága, az ívei… Profi volt.

Bacskó Tünde (Fotó: RTL+)
Tünde, neked kellett mondjuk számvitelt tanulnod a szerep kedvéért?
Bacskó Tünde: Van némi tudásom innen-onnan erről, de nem mentem vele sokra, mert mint kiderült, Marika rengeteget kamuzott, úgyhogy az én valós tudásom ebben az esetben fabatkát sem ért.
De a csalását azért értened kellett?
Bacskó Tünde: Mindenképpen. El sem tudtam volna mondani a szövegemet, ha nem értem. Ízekre kellett szednem azt a mondathalmazt, ami az ilyen eseteknél elhagyta a száját. Tudnom kellett, miről beszél és milyen pénzügyi machinációk állnak mögötte.
Bróker Marcsit annak idején szinte keresztre feszítették a sajtóban. Ehhez képest a sorozat most egy jóval árnyaltabb képet mutat. Akkor is érdekelt volna a szerep, ha egy teljesen gonosz, velejéig romlott karakterként írja le a forgatókönyv?
Bacskó Tünde: Királylányt játszani kevésbé izgalmas, mint III. Richárdot, úgyhogy akkor is érdekelt volna, ha a sorozat igazi gonosztevőként mutatja be. Viszont a gonosztevő eljátszásánál is izgalmasabb, ha egy igazi embert lehet alakítani. Megmutatni, hogyan jut el egy ilyen tragikus vétségig, ami már-már a klasszikus görög tragédiákat idézi. Szerintem sokkal izgalmasabb utat jár be így a sorozat.

Fotó: RTL+
Mennyit forgattatok Karcagon?
Bacskó Tünde: Egy hete jártam ott először. (nevet) A Házon kívül stábja vitt oda, együtt néztük meg a valódi helyszíneket. Először kicsit ódzkodtam a dologtól. Mit fogok én ott csinálni? Katasztrófaturistáskodni nem szeretnék, sem a károsultakkal beszélgetni.
De közösen megegyeztünk, hogy a fókusz a valós helyszínek bejárásán lesz, ami nagyon izgalmas volt. Beengedtek Marika eredeti irodájába is, ami most tankerületi központként szolgál. Még mindig az a drapp bőrajtó van ott, sőt a tengerpartos tájtapétát se szedték le. Nyomtam is gyorsan előtte egy szelfit. (nevet) De a forgatás ideje alatt egyszer sem fordultam meg Karcagon.
Tóth Zsófia: Én sem. Máshol forgattunk.
Belize-en is játszódik néhány jelenet. Ott forgattál?
Bacskó Tünde: Hát persze, többször is. Elrepültünk Belize-re helyszíneket nézni, aztán hazarepültünk, majd később visszamentünk forgatni. (nagyon nevet) Csak viccelek. A Lupa Beachen forgattunk. Az időjárás szólt közbe, így gyorsan meg kellett oldani azt a tengerpartos jelenetet, így jött képbe a helyszín. De örülök, ha azt hitted, hogy valóban kiutaztunk, mert ez azt jelenti: a produkciós csapat és az vizuális effekten dolgozók olyan jó munkát végeztek, hogy teljes volt az illúzió.

Bacskó Tünde a Lupa Beachen, azaz a Belize-i tengerparton (forrás: RTL+)
A sztori két évtizedet ölel át a karaktereitek életéből. A maszkmesterek nem nagyon nyúltak az arcotokhoz az öregítésnél. Színészként ez nagy feladatot jelentett?
Tóth Zsófia: Nekem piszok nehéz volt. 27-28 voltam, amikor felvettük, és a sztori végén a karakterem már a 40-es éveiben jár, két tini gyerekkel. Nincs gyerekem, hirtelen meg ott ültem, és el kellett játszanom, hogy ez a két nagy tinédzser lány az enyém. De a beauty team sokat segített. Örülök, hogy a hajam állandó variálása helyett inkább a parókát választottuk: a hajam megköszönte a nyár végén. A parókaváltások sokat segítettek abban, hol is jár éppen Csilla az életében. Rengetegszer előfordult, hogy felvettünk valamit, másnap meg már egy évtizeddel később jártunk, és akkor eszembe jutott, mit kellett volna előző nap fiatalabban másképp csinálnom, de akkor már ez a hajó elment. De Tündének ez is nehezebb lehetett, mert ő tényleg folyamatosan oda-vissza ugrált az évek és életkorok között.
Bacskó Tünde: Zsófi, a forgatáson én bele se gondoltam, hogy ez neked milyen nehéz lehetett. Szerintem 27-28 évesen sokkal nehezebb negyvenest játszani, mint nekem 52 évesen hatvanast. Főleg, ha nincsenek gyerekeid. Nekem vannak gyerekeim, a fiam 23 lesz, a lányom meg 15, úgyhogy én könnyebben megbirkóztam a feladattal. Huszonévesen még annyira máshol tart az ember fejben, karrierben, tervekben… Nekem ekkora bakugrásokat nem kellett tennem színészileg. Az persze nem volt könnyű, hogy volt olyan nap, amikor három fejem volt. Kezdtek a fiatalabb Marcsival, aztán jött a nagy paróka a fénykorában lévő Marcsival, hogy befejezzem a saját hajammal a börtönben ülő Marcsival. Azért pár órán belül ezek durva váltások.

Fotó: RTL+
Ti nem kerestétek Marikát és a családját, de ők sem kerestek benneteket? Tudtok arról valamit, hogy látták-e már a sorozatot?
Bacskó Tünde: Az alkotók – Ditz Edit producer, Geszti Péter kreatív producer – tartották velük a kapcsolatot. de ez addig volt aktív vele Editék részéről, amíg előzetesben volt.
A börtönben Marika most sztárnak számít?
Bacskó Tünde: Ezt nem tudom, azt viszont megtudtam, hogy színjátszózik. Az egyik nyíregyházi kollégám mesélte, hogy jár a börtönökbe színjátszót tartani, és jár hozzá Marika.
Sok kollégátok panaszkodott már arra, hogy kevés castingos és rendező jár színházba, vidéki színházba meg pláne. Emiatt a szakmából sokan alig kapnak esélyt, hogy valamilyen nagyobb szerephez jussanak mozgóképen. Tünde, te ezt Pécsett játszva hogyan élted meg, és hogyan sikerült most mégis az áttörés?
Bacskó Tünde: Hogyan kerültem a sorozatba? Elsősorban mázlival. Nemesházi Bea casting direktor lánya Szatmári Alíz -aki a sorozatban is játszik- játszik a Kartonpapában, amit két éve mutattunk be itt Pécsett a Harmadik színházban. Eljött megnézni a lányát, és akkor már engem is látott. Két hét múlva csörgött a telefonom, hogy a Bróker Marcsihoz keres szereplőket, eljönnék-e egy körre. Szóval színtiszta mázli. Úgy tudom, Thuróczy Szabi is javasolta hogy „meg kéne nézni a Bacskót”, szóval a másik oldalról is volt némi segítségem. Most mázlim volt, de tény, hogy vidéki színházban játszva nagyon kicsi az esélye, hogy felfigyeljenek rád.

Tóth Zsófia a Bróker Marcsi c. sorozatban (Fotó: RTL+)
Zsófi, egy pesti színházban (Tóth Zsófia a Katona társulati tagja) játszva mást tapasztalsz?
Tóth Zsófia: Nézd, nekem ott volt a Tilla filmje, meg ez a sorozat, de azóta nem csörög folyamatosan a telefonom. Azzal is tisztában vagyok, mennyire kevés dolog forog mostanában, szóval a filmes munkáim száma ehhez képest bizonyos szempontból soknak tűnhet, más szempontból meg kevésnek. Nem tudom, hogy a Bróker Marcsi mennyit változtat majd a helyzetemen, egyáltalán változik-e majd valami. Kisfilmekbe azért gyakran hívnak, de ehhez talán a korábbi Friss Húsos kisfilmjeimnek több köze van, mint a színházi munkáimnak vagy a Bróker Marcsinak.
Tünde, a környezeted mit szólt hozzá, amikor te kaptad meg a Bróker Marcsi címszerepét?
Bacskó Tünde: Mindenki velem örült. Szerintem ez óriási dolog. Mindig a munka minőségét nézem, és ez itt egy nagyon jól felépített munka volt egy jó sztorival, egy baromi jó forgatókönyvvel és egy hihetetlenül jól megírt szereppel. Úgyhogy együtt örültünk a családommal és a barátaimmal, hiszen színészként ez egy álommeló.
A Bróker Marcsi epizódjai az RTL+ kínálatában láthatók.