nlc.hu
Sztárok

Házasodna a gazda: az egyik jelölt felnőtt tartalmat gyárt, ebből él

Réka egyelőre nem merte elmondani randipartnerének az igazságot.

András gazda jelenleg két hölgy között vacillál. Réka és Évi sokat beszélgetnek, amikor éppen nem kiszemeltjükkel randiznak: az egyik ilyen beszélgetés alkalmával szóba került, hogy mivel foglalkoznak – szemlézte a 24.hu. Évi hosszan beszélt a hajhosszabbítás rejtelmeiről, Réka pedig elárulta egyik legféltettebb titkát: kiderült, erotikus tartalmat gyárt.

Én tartalmat gyártok. Felnőtt tartalmat egy fizetett oldalra. Már fél éve ebből élek. Meg ugye, a vendéglátást csinálom, de azt nagyon ritkán, kéthetente két napban. Szóval teljesen abból élek…

– mondta Réka, majd hozzátette, András gazdának még nem vallotta be, hiszen fél, hogy mi lesz a reakciója, ha kiderül.

Fotó: RTL

Fotó: RTL

Korábban azonban már szóba került közöttük, hogy kinek hány partnere volt korábban. „Relatív. Ismerkedtünk, nyilván megvolt a kémia, és igen… Miért furcsa ez valakinek? Csak azzal fekszel le, akivel együtt vagy? Én nem lennék együtt olyan emberrel, akivel mondjuk, nem tudom, milyen, mert lehet, hogy szar” – árulta el Réka, a gazda pedig azzal nyugtázta, hogy ő nem híve az alkalmi kapcsolatoknak.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top