Szomorú nap volt a tegnapi, egy újabb nagy mesélő távozott közülünk: elhunyt Sajdik Ferenc grafikusművész, akinek olyan figurákat köszönhetünk, mint Pom Pom és társai, vagy A nagy ho-ho-ho horgász. A lenti kvízzel rá, és állandó partnerére, alkotótársára, a másik nagy mesemondóra, Csukás Istvánra emlékezünk!

Sajdik Ferenc (Fotó: Olajos Piroska)
A Kossuth-díjas magyar grafikus és karikaturista 1930. augusztus 21-én született a németországi Neuenhagen bei Berlinben. Édesanyja balerina, édesapja, Sajdik Sándor sikeres zsoké volt, akinek nevét ma Dunakeszin utca viseli.
Már egészen fiatalon érezte, hogy a rajzolás, majd a karikatúrák készítése lesz az ő pályája. Szinte az egész életét az alkotásnak szentelte: még 90 év felett is gyártotta a humoros rajzokat.
Munkásságát számos díjjal ismerték el, többek között Érdemes Művész címmel, Munkácsy Mihály-, Prima Primissima- és Kossuth-díjjal. 2023. november 3-án 93 éves korában vehette át a Nemzet Művésze címet, amit a Magyar Művészeti Akadémia adományozott számára.