nlc.hu
Sztárok

Házasodna a gazda: Gyuri az álomrandin bánt el Szabinával

Váratlan fordulatot hozott az olaszországi álomrandi.

Hamarosan végéhez a Házasodna a gazda 8. évada is, így lassan kiderül, melyik gazda, ki mellett tudná elképzelni az életét. Erika és Zsuzsi gazdasszonyok után a tegnapi részben Takács György, azaz Gyuri gazda is választott: Szabinát vitte el Barira, az álomrandira. A repülőút is nagyon romantikus, meghitt hangulatban telt: összebújva, egymás vállán aludt a pár. Ám este, a jacuzziban ülve Gyuri színt vallott: nem volt teljesen őszinte a lánnyal.

Gyuri gazda

Gyuri gazda, a felsőlajosi Mámor Lovasudvar tulajdonosa (Fotó: RTL)

„Azt érzem, hogy sokszor nem vagyok teljesen őszinte és önmagam. Próbáltam nyitni feléd, az irányodba, próbáltam erőt venni magamon, és próbáltam úgy hozzád állni, ami érzésben nem volt valóságos” – mondta a felsőlajosi lovarda tulajdonosa. Szabinát ez a visszavonuló váratlanul érte, mert úgy érezte, mindketten boldogok, és Gyurinak szegezte a kérdést: miben volt egyáltalán őszinte a megismerkedésük alatt.

Megpróbáltam felvenni egy szerepet, hogy majd biztos benne leszek meg beleélem magam, átérzem. Még nem voltam ilyen szituációban, és meg akartam adni neki az esélyt a mai napon. Azt hittem, hogy jönni fog. Nem szeretnélek tovább megvezetni, és magamat sem” – ismerte be, majd hozzátette:

Amúgy nem érzem f*sznak magam, mert én megadtam ennek az egésznek a lehetőséget, és megpróbáltam.

Szabina elkeseredettségét látva megkérdezte, hogy érzi magát, mire a lány azt felelte, nem gondolta, hogy bármikor is rosszul éreznék magukat együtt.

„Tudod, mi a baj? Hogy bennem nem volt érzés” – vallotta be Gyuri, és amikor Szabina már sírva kérte számon, hogy akkor mégis mit keres itt, az volt a válasz:

„Azért vagy itt, mert ott nem volt nálad szimpatikusabb lány. Nem volt olyan, akivel szívesebben elindultam volna” – felelte Gyuri gazda, akinek úgy tűnik, végül nem sikerült a műsorban párt találnia.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top