
Varnus Xavér jogerősen pert nyert a Magyar Jelen ellen. A lapot jogerősen sajtó-helyreigazításra kötelezte a Fővárosi Törvényszék az orgonaművészről írt cikkük miatt – írja a 24.hu.
A Magyar Jelennek a következő helyreigazítást kell lehoznia: „A 2024. november 27. napján megjelent A fiú 15 volt, az orgonista több mint a duplája, amikor megismerkedtek (+VIDEO) című cikkünk címében és bevezetőjében valótlanul állítottuk, hogy néhai Csiszler Attila táncművész 15 éves volt, amikor megismerkedett Varnus Xavér orgonaművésszel és a szeretője lett.”
Varnus Xavér hosszan posztolt a közösségi oldalán a rágalmazója ellen.
Ennyit változott Varnus Xavér az évek alatt:




„A bíróság által most elítélt cikkében egy olyan egykori élettársamat próbálta például beállítani áldozatomként, aki évekkel ezelőtt meghalt, és akivel Füssy soha az életében nem találkozott” – írta az orgonaművész a cikket jegyző Füssy Angéláról.
Majd így folytatja: „Összekukázott ehhez két olyan tanút, akik, saját bevallásuk szerint is, elhunyt barátommal évtizedek óta rossz viszonyban voltak. Egy olyan halott nevében kezdett el engem mocskolni, aki haláláig szoros barátságban volt velem, és aki, ha olvasta volna Füssy engem ért rágalmait, vasvillával kergette volna ki ezt a nőt a világból. Füssy Angéla azzal, hogy két felnőtt közötti egykori, közös beleegyezésen alapuló szoros kapcsolatba csámpázott bele a maga ordas hazugságaival, a rágalmazáson felül megvalósította e két ember magánélethez való jogának megsértését is. Nagyon sokba fog ez kerülni Füssy Angélának, akinél lejjebb már aligha lehet süllyedni sem erkölcsileg, sem pedig szakmailag.”
Kiemelt fotó: Schumy Csaba / Fotócentrál