nlc.hu
Sztárok

Kórházba került Sydney van den Bosch

Sydney van den Bosch túlhajtotta magát, orvosa komolyan figyelmeztette őt.
Sydney van den Bosch

Kórházba került Sydney van den Boschch alaposan ráijesztett családjára néhány héttel ezelőtt. Mint mondja, most már ismét lelkes és pozitív, akkor nagyon kétségbeesett.

„Augusztus végén a generálkivitelezőnk bejelentette, hogy felmond. Ekkor már túl voltunk több szakemberváltáson, beázáson, kártevő-invázión. Ahelyett, hogy épült volna az otthonunk, csak bontottunk és bontottunk. Ültünk a férjemmel, Benivel a csupasz házunkban a betonzsákokon, és az kellett szembesülnünk, hogy mindenki lelécelt„ – mesélte az egykori Szerencselány, Sydney van den Bosch a Storynak. Várandósan ennyit idegeskedni finoman szólva sem tesz jót… Aztán egyszer csak rosszul lettem. Jósló fájásaim voltak, így az ambulancián kötöttem ki” – folytatta történetét.

Szerencsére kiderült, hogy nincs igazán komoly baj, de orvosa megígértette vele,hogy jobban vigyáz magára.

„Le kellett mondanunk a ’babymoont’ is, az utolsó kettesben töltött utunkat a férjemmel. Spanyolországba mentünk volna, de azt mondta a doki, felejtsem el, hogy akár egy napra is elhagyjam Magyarországot. Ezt követően pedig csak a ’kispadról’ nézhettem, mi történik a házban. A férjemet videóhívásban instruáltam, hogy a fugát ne két centire, hanem csak egyre húzzák – neveti el magát. – De azok után, mennyire megijesztettem őt a ’kórházasdival’, egy rossz szava sem volt. Közben a radiátorból és a raklapból készült ’munkaállomásomat’ is megszüntették a házban. Beni megelégelte, hogy egész napokat töltök ott. Ezt komolyan is vettem, miután láttam, hogy szikrákot szór a szeme… Azóta viszont eltelt pár hét, és bár próbálok vigyázni magunkra, ismét a házfelújítás köti le szinte minden időmet” – árulta el Sydney, aki a sok hiba miatt kénytelen volt egészen speciális ajándékot kérni barátaitól.

Mint mondja, sok hibára derült fény ugyanis, például újra kellett vésni a gépész miatt, jócskán késve érkezik a konyhabútor, ezért úgy döntött, közösségi oldalán felhívást tesz közzé, melyben megbízható mesterembereket keres.

„A családunk és a barátaink is összefogtak, és miután megnézték a YouTube-on, hogyan kell, mondjuk, betonozni, jönnek és csinálják. Tudom, hogy nekem már a csak babavárásra kellene koncentrálnom, ám ez jelenleg képtelenség. Pláne hogy újabb célt tűztem ki magam elé, mégpedig azt, hogy december 7-ére, azaz a harmincadik születésnapomra be kell költöznünk!

Ezt kérem ajándékba… Sokáig amúgy sem maradhatunk a jelenlegi lakásunkban, ahol nincs lift, cserébe van kétszázhúsz lépcsőfok. Jó hír viszont, hogy elkészült a babaszoba, még ha ideiglenes is. Minden babaholmit beszereztünk, anyukám már ki is mosta az összest. Tényleg igyekszem átszellemülni. A nagymamám azt szokta mondani, hogy a családunkban a nők be vannak oltva pihenés ellen…” – osztotta meg Sydney van den Bosch.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top