nlc.hu
Sztárok

Megölte a Nemzeti Színház egykori színészét a felesége

43 évig éltek együtt.
rendőrség - fotó. Getty Images

Szörnyű családi dráma bontakozott ki a pécsi bíróságon. A vádlottak padján egy idős, járókeretes nő ült, akit a férje, H. István meggyilkolásával vádolnak. Az áldozat a Nemzeti Színház egykori színésze volt, anno a teátrumban ismerte meg a feleségét, a nő ott dolgozott kellékesként. H. István akkoriban ünnepelt színész volt – derült ki a Tények riportjából -, ám az életmódjuk miatt a rivaldafényből hamar egy pécsi albérletben találták magukat. 

43 évig éltek együtt, ám idővel megromlott a házaspár kapcsolata. Idős korukra mindketten az alkohol rabjává váltak, a tragédia napján is együtt italoztak, amikor is a mozgássérült nő többször fejbe verte a széken ülő párját, majd megfojtotta. Csak másnap hívta azzal a mentőket, hogy a székben ülő férje nem mozdul, ám akkor még nem derült ki, hogy bűncselekmény történt. 

A boncolás derített fényt arra, hogy az idős férfit bántalmazták, majd megfojtották.

Úgy tudni, a Nemzeti Színház egykori színésze sokat panaszkodott a húgának a feleségére, mondván gyakran agresszívan viselkedik vele. 

A vád szerint a tragédia napján az asszony részegen többször fejbe verte a párját, majd annyira dühös lett, hogy megfojtotta. Az idős nő azonban tagadja, hogy ő követte volna el a gyilkosságot. Azt azonban nem tudta megmagyarázni a bíróságon, hogy ki gyilkolhatta meg a férjét.

A házaspár közeli barátja szerint, a nő depressziós volt, sőt alkohol- és gyógyszerproblémákkal is küzdött.

Kiemelt fotó: illusztráció, Getty Images

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top