Lolának, azaz Korsós Judit énekesnőnek megszületett első gyermeke.
Mindenhol lábacskák és babaillat ❤️
írta közösségi oldalán közzétett, szívmelengető fotóhoz.
Lola tavasszal egy Instaposztban jelentette be, hogy várandós, és hogy első gyermeke kislány lesz, majd nem sokkal ezután férjhez ment az édesapához.

Lola (Fotó: Schumy Csaba)
Korábban egy interjúban bevallotta, több szempontból is hátrányban lehet az anyasággal kapcsolatban. Az énekesnőt ugyanis kislánykora óta az édesapja nevelte, ezért a nagymamája töltötte be az édesanya szerepét. Elmondása szerint ebből kifolyólag nem feltétlenül tudja azt, hogy milyen egy jó anya-lánya kapcsolat.
Szerintem a nehéz gyerekkoromnak tudható be az is, hogy viszonylag későn, 37 évesen lettem anyuka, ugyanis sok mindenben kellett még fejlődnöm. (…) Meg kellett érnem ahhoz, hogy egyáltalán felmerüljön a gyermekvállalás gondolata, mivel egy jó ideig nem akartam
– mondta akkor Lola, hozzátéve, hogy az anyai kötődést ő már meg fogja tudni adni, ami nála egykor máshogy alakult.