nlc.hu
Sztárok

Milák Kristóf nem így akar búcsúzni az úszástól

Eldőlt Milák Kristóf sorsa.
Milák Kristóf - fotó: MTI/Kovács Tamás

Milák Kristóf, a kétszeres olimpiai bajnok úszó a tavalyi párizsi játékok óta csupán egyetlen versenyen indult (az áprilisi országos bajnokságon), azóta azonban sehol. Az Index utánajárt, folytatja vagy sem az élsportolói karrierjét az úszóklasszis, mivel a hét közepén kiderült, hogy nem tervezi az indulást sem a novemberi rövidpályás országos bajnokságon, sem a decemberi lublini Európa-bajnokságon. Azt azonban megerősítette Gergely István, a Budapesti Honvéd klubelnöke, hogy Milák továbbra is edz.

Az Index most rákérdezett a sportvezetőnél az úszóklasszis terveire, aki a következőket osztotta meg a portállal: „Kristóffal a közelmúltban volt egy nagyon hosszú és tartalmas beszélgetésem, amelynek az volt a rezüméje, hogy így nem akarja befejezni az úszópályafutását. És itt a hangsúly az így módhatározón van”.

Elmondta azt is, hogy Milák Kristóf ugyan edz, de az nem olyan edzés, ami egy topsportolónak szükséges a minőségi eredmények eléréséhez. „Jelenleg nem dolgozik vele edző, úgy és annyit edz, amennyit és ahogyan jónak látja, de az a lényeg, hogy nem hagyta abba” – árulta el Gergely István, hozzátéve: mivel ez az edzésmunka nem elegendő a csúcsteljesítményhez, ezért Kristóf nem indul a közeljövőben versenyeken.

Ennyit változott Milák Kristóf az évek alatt:

16 fotó

Kiemelt fotó: MTI/Kovács Tamás

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top