nlc.hu
Sztárok

Dietz Gusztáv: Négyszer kellett újraéleszteni a detoxon

A héten Dietz Gusztáv költözött be egy estére Hajdú Péterhez, ahol a Bárdosi Sanyis adok-kapok kezdeteiről, a drogfüggéséről és az indulatkezelési terápiáról.

Dietz Guszti, Laky Zsuzsi férje volt Hajdú Péter beszélgetős YouTube-on futó műsorának vendége. A most megjelent előzetesből kiderül: az egykori küzdősportoló megrendítő őszinteséggel vallott a drogfüggéséről, és arról, milyen könnyen eldobta volna magától az életét.

Engem négyszer élesztettek újra. Nekem a saját anyám elmondta 20 éves koromban, hogy 20000 Ft-ba nem fogadott volna, hogy megélem a 20 éves kort. Teljesen súlytalanná vált már az is, hogy túladagoltam magam. Annyira súlytalan volt az egész élet, hogy simán eldobtam volna magamtól

– mondta. „Nem féltem semmitől. Semmi vesztenivalóm nem volt, semmi az ég egy világon” – tette hozzá.

Dietz Gusztáv

Dietz Gusztáv (Fotó: Trenka Attila)

Hajdú Péternek arra a kérdésre, hogy nem érezte-e azt, hogy a sors azért mutatta meg neki többször is testközelből a halált, például azzal, hogy az édesapja a karjai között halt meg, hogy rádöbbenjen arra, változtatni kell, ezt válaszolta:

Nézd, nekem rengeteg barátom, gyerekkori barátom halt meg mellettem túladagolásban. Volt, akinek az anyját húztam ki sírjából, amikor mászott be a gyereke után… Annyira… hogy mondjam, súlytalanná vált ez is. Annyi temetésen voltunk, hogy nekem akkor valaki azt mondta volna, hogy figyelj öcsém, ha ezt nem hagyod abba, holnap ugyanígy megdöglesz, ugyanúgy csináltam volna tovább

válaszolta Dietz, aki a műsorban beszél arról is, mi jelentett végül fordulópontot az életében, ami miatt már képes volt a józanságot választani. Elmesélte azt is: a mai napig rengeteget dolgozik magán, azon, hogy jobb ember legyen, akivel lehet együttélni.

„Tudom, hogy egy hangos, türhő paraszt tudok lenni, de szeretném azt hinni, hogy egyre ritkábban. Dolgozom magamon, az indulatkezelésemen – elsősorban a gyermekeim miatt természetesen” – vallotta be.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top