nlc.hu
Sztárok

Sztárbox: Lencse Lászlónak agyrázkódása lett Schobert Norbi Jr. ellen

Lencse Laci az utolsó percig harcolt a győzelemért, nem jutott eszébe, hogy feladja a sérülés miatt.

A Sztárbox vasárnapi adásában Lencse László Schobert Norbi Jr. ellen lépett ringbe, a meccs a fiatal tehetség győzelmével ért véget. Az exfocista és az edzője is nehezen fogadták el a vereséget, ráadásul, mint utólag kiderült, agyrázkódást szenvedett Lencse a meccs közben. 

Fotó: Trenka Attila

Fotó: Trenka Attila

Sokan kérdezték, miért volt annyi kapaszkodás a 3. és 4. menetben, és miért fogytam ennyire el. A válasz ma már egyszerű: utólag kiderült, hogy agyrázkódásom lett, de azt, hogy feladjam a mérkőzést, nem tudtam elképzelni. Az edzőmnek sem szóltam, hogy nem vagyok jól. Számomra is csak utólag derült ki, a vizsgálat után, hogy mi történt

– írta posztjában a korábbi focista.

„Megígértem, hogy az utolsó csepp vérig harcolni fogok, bárhogy is alakul a mérkőzés, mert ilyen a boksz. Harcos nem attól harcos, hogy nem esik el, hanem attól, hogy mindig feláll. Köszönöm a biztatást, a szeretetet és az üzeneteket, már jól vagyok. Ti vagytok az igazi erő, ami tovább visz! Nem én nyertem a meccset, de a legnagyobb győzelmet otthon kaptam, amikor a kislányom azt mondta: Apu, nekem te vagy a példaképem, mert harcoltál az utolsó pillanatig, és én is így fogom csinálni” – tette hozzá.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top