nlc.hu
Sztárok

A Hajdú Péter-botrány nem várt fordulatot vett: váratlant lépett a műsorvezető

Hajdú Péter megbeszélte a kellemetlen helyzetet az Árulók című műsor kapcsán a csatornával, de az általa búcsúzáskor idézett mondatot tovább örökíti.
Hajdú Péter

Hajdú Péter néhány nappal ezelőtt bejelentést tett közösségi oldalán. A bejelentés természetesen ahhoz a botrányhoz kapcsolódott, mely az Árulók című műsor kapcsán robbant ki. Pontosabban annak kapcsán, hogy Hajdú Péter szabályt szegett-e vagy sem.

Az RTL kötbért szeretett volna fizettetni a műsorvezetővel, mert álláspontjuk szerint búcsú-monológjával kiesésekor Hajdú Péter szabálysértést követett el. Hajdú azonban erre nemcsak nem lett volna hajlandó, de azt is nyilatkozta, hogy áll elébe a pernek.

Végül több körös huzavona után kiderült, hogy sikerült tisztázniuk a feleknek a helyzetet, Hajdú Péter pedig beszámolt róla, hogy sikeresen megbeszélték a történteket, „Megértettem azt is, hogy ők miért gondolták azt, hogy én megszegtem a játékszabályzatot” – hangzott el tőle abban a videóban, melyben egy különleges pólóban szerepelt.

A fekete pólón egy Hajdú Pétert ábrázoló grafika látható „Te is fiam, Brutus?” felirattal. A jelek szerint pedig megdöbbentő sikert aratott ez a póló a rajongók körében. Olyannyira, hogy Hajdú Péter immár a második nyereményjátékot hirdeti meg közösségi oldalán, hogy kisorsolja közöttük az elmondása szerint eredetileg csupán poénból készített pólók egyikét.

Hogy a nagy sikert arató felső végül majd megvásárolható is lesz-e, az egyelőre nem derült ki, az viszont biztos, hogy a játék folytatódik. Állítólag közel ezer megfejtés érkezett az előző felhívásra a műsorvezető közösségi oldalának három platformjáról.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top