nlc.hu
Sztárok

Péterfy Bori és Sváby András: „Bimbózott közöttünk ez a szerelem”

Nem gondoltuk volna, hogy a Péterfy Bori és Sváby András egykori egy párt alkotott.

Bizonyára sokakat meglepett a hétfő esti Útközben elmeséled adása, amelyben kiderült, hogy Péterfy Bori és Sváby András kamaszkorukban egy párt alkottak. A műsorban közösen idézték fel a több mint negyven évvel ezelőtti nyarat, amelyet mindketten Kisorosziban, a Duna partján töltöttek.

Gyerekként még csak játszótársak voltak, ám később, amikor már kamaszodtak, a barátságból szerelem lett. András bevallotta, hogy teljesen elbűvölte Bori, sőt, olykor a folyó túlpartjáról, távcsővel figyelte, ahogy a lány a napsütésben pihen.

sváby péterfy bori szerelem

Fotó: Viasat3

A nyári románc egyre szorosabbá vált, és a két fiatal elindult a felnőtté válás útján – egymás mellett.

Bimbózott közöttünk ez a szerelem, meg elkezdtük felfedezni a szexualitást

– mesélte nevetve Péterfy Bori, aki egy barátnőjének akkor azt mondta: „Most elmegyek, és más emberként jövök vissza.” A történethez hozzátartozik, hogy mindez egy lehúzott redőnyű kis szobában történt, ahol – Bori emlékei szerint – még Brúnó kutya is végignézte az eseményeket.

Sváby András mosolyogva egészítette ki: „Túlizgultam ezt a történetet, maradjunk annyiban, hogy úgy mentél vissza, ahogy jöttél.” A sztori végül játékos emlékezésbe fordult, hiszen mindketten egyetértettek abban, hogy bár kamaszosan naiv volt, az a nyár mégis különleges maradt számukra – egy ártatlan, nosztalgikus szerelem emléke, amit azóta is jókedvvel idéznek fel.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top